Leó pápa júliusi imaszándéka az emberi élet tiszteletéért

Leó pápa júliusi imaszándéka az emberi élet tiszteletéért

Egy olyan világban, amelyet Ferenc pápa a „kiselejtezés kultúrájának” nevezett, XIV. Leó júliusi imaszándéka az emberi élet tiszteletben tartásáért szól annak minden fázisában. XIV. Leó arra buzdítja a hívőket és a jóakaratú embereket, hogy csatlakozzanak a szándékaiért szóló imához.

Néhány héttel ezelőtt, spanyolországi apostoli útja során Leó pápa ezekkel a szavakkal szólt a parlamenti képviselőkhöz: „Minden emberi életet el kell ismerni és védelemben kell részesíteni fogantatásától a természetes végéig, létének minden körülménye között.” Júliusban arra hív, imádkozzunk azért, hogy minden ember „létezésének első pillanatától földi útjának utolsó lélegzetvételéig” – ahogy a pápa mondja imájában – befogadásban, védelemben és tiszteletben részesüljön.

XIV. Leó imájában az élet Urához szól, elismerve, hogy minden ember szent ajándék, amely tükrözi az arcát. A pápa kéri a kegyelmet, hogy „elismerjük és megvédjük minden emberi lény egyedi és megismételhetetlen értékét”,

A pápa imájában az Úr bocsánatát kéri azért, „amikor közömbösségbe vagy a kiselejtezés kultúrájába esünk, amikor nem látjuk meg másokban a szeretetre méltó lényt”. Majd imája végén azért könyörög, hogy az Egyház legyen „nyitott otthon, ahol az életet ünneplik, ahol senki sem érzi magát nemkívánatosnak”, és ahol „a méltóságot mindig tisztelik és védelmezik”.

Az emberi élet fenyegetettsége annak különböző szakaszaiban

Leó pápa imaszándéka a nemzetközi statisztikák által megerősített valóságot tükrözi. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint világszerte évente körülbelül 73 millió abortuszt végeznek. Ezenkívül az eutanáziával és az asszisztált öngyilkossággal kapcsolatos vita világszerte egyre nagyobb lendületet vesz. A halálbüntetést továbbra is alkalmazzák. Az Amnesty International 2025-ben legalább 2707 kivégzést regisztrált 17 országban, ami 78%-os növekedést jelent az előző évhez képest, és a legmagasabb szám 1981 óta. A WHO azt is feljegyezte, hogy 2024-ben a 60 év felettiek körében minden hatodik ember bántalmazás áldozata lett.

Hírdetés

A statisztikák szerint az emberi élet továbbra is többszörösen veszélyben van a különböző szakaszaiban és helyzeteiben. XIV. Leó júliusi imája ezért sürgető felhívás a szemléletmódunk megváltoztatására, és hogy mindannyian elkötelezettek legyünk, amikor szembesülünk ezzel a valósággal.

Továbbá, június 8-án Madridban, a spanyol parlament tagjaival tartott találkozóján kijelentette: „Ha tehát az életet már nem tekintjük alapvető értéknek, milyen jövő várhat társadalmainkra? Nevezhető-e teljes mértékben igazságosnak az a közösség, amely figyelmen kívül hagyja a még meg nem született gyermeket, az időst, a beteget, a csendben szenvedőt vagy azt, aki teljesen mások gondoskodására szorul? Az emberi élet védelme nem részleges kérdés és nem felekezeti érdek, hanem civilizációs cél. Minden emberi életet el kell ismerni és védelemben kell részesíteni fogantatásától a természetes végéig, létének minden körülménye között. Amikor ez a bizonyosság elhomályosul, a legsebezhetőbbek lesznek az első áldozatok, és a törvény elveszíti legmélyebb értelmét: azt, hogy minden személyt szolgáljon és védjen. Ezért egy nemzet erkölcsi nagysága mindenekelőtt abban mutatkozik meg, hogy képes-e kísérni, védeni és szeretni azoknak az embereknek az életét, akik a leginkább törékenyek.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatikáni Rádió; Jezsuita.hu

Videó: The Pope Video/the Pope’s Worldwide Prayer Network

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »