Szeptember 6-án délelőtt a Szentatya a Szent Péter téren a szentév alkalmából tartott általános kihallgatást, melynek keretében katekézist tartott. Olasz nyelvű mai beszédének témája: Reménykedni annyi, mint ásni – Ilona [Heléna] császárné (vö. Mt 13,44). A Szentatya más nyelveken is összefoglalta katekézisét, üdvözölte a jelen lévő híveket.
Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és apostoli áldással zárult.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Isten hozott mindnyájatokat, zarándokok, akik sokféle helyről érkeztetek Rómába! Ebben a történelemben gazdag városban megerősödhetünk a hitben, a szeretetben és a reményben. Ma a remény egyik különleges aspektusánál fogunk elidőzni.
Egy emlékkel szeretném kezdeni: gyermekként különleges varázsa volt annak, hogy a kezünket a földbe dugjuk. Emlékszünk rá, és talán még ma is megfigyeljük: jó figyelni a gyerekek játékát! Ásni a földben, áttörni a világ kemény kérgét, és megnézni, mi rejlik alatta…
Amit Jézus a szántóföldben talált kincsről szóló példázatában (vö. Mt 13,44) elmond, az már nem gyerekjáték, de a meglepetés öröme ugyanaz. És az
Ma szeretném felidézni veletek, hogy Jézus tanítványai, amint megkapták annak szabadságát, hogy nyilvánosan keresztényként éljenek, ásni kezdtek, különösen kínszenvedésének, halálának és feltámadásának helyszínein. A keleti és nyugati hagyomány e kutatások lelkének Flavia Julia Helenát, vagyis Ilona császárnét, Konstantin császár édesanyját tartja. Egy kereső nő! Egy ásó nő!
Mennyi mindent megtehetett volna még egy császárné! Micsoda nemes helyeket választhatott volna Jeruzsálem külvárosa helyett! Mennyi udvari élvezetet és megtiszteltetést!
Testvéreim, mi is elkényelmesedhetünk elért pozícióinkban és kisebb-nagyobb vagyonunkban, melyek biztonságot adnak nekünk. Így elveszítjük azt az örömöt, amelyet gyermekkorunkban éreztünk, azt a vágyat, hogy ássunk és találjunk, ami minden napot megújít.
Ilona talán azért tudta ezt megérteni, mert oly sokáig hordozta saját keresztjét. Nem az udvarban született: azt mondják, hogy egyszerű származású fogadós volt, akibe a későbbi Constantius császár beleszeretett. Feleségül vette, de hatalmi számításokból nem habozott kitagadni őt, s ezzel évekre eltávolította őt fiától, Konstantintól. Amikor Constantinus császár lett, maga Constantinus okozott neki nem kevés fájdalmat és csalódást, de Ilona mindig önmaga maradt: egy kereső nő. Elhatározta, hogy keresztény lesz, és mindig is gyakorolta a tevékeny szeretetet, soha nem feledve az egyszerű embereket, akik közül maga is származott.
Kedves testvéreim, ez a nagy méltóság és lelkiismereti hűség ma is megváltoztatja a világot: közelebb visz bennünket a kincshez, mint a földműves munkája. Szívünk gondozása erőfeszítést igényel. Ez a legnagyobb munka. De
Gőgösen is járhatunk, szórakozottan taposva a lábunk alatt rejtőző kincset. Ha viszont olyanná válunk, mint a gyermekek, egy másik országot, egy másik erőt ismerünk meg. Isten mindig alattunk van, hogy felemeljen bennünket.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
