Leó pápa is felszólal a Laudato si’ mozgalom októberi konferenciáján

Leó pápa is felszólal a Laudato si’ mozgalom októberi konferenciáján

Tíz éve született Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája. Az évfordulón Reményt ébreszteni a klímaigazságosságért címmel nemzetközi konferenciát tartanak Castel Gandolfóban október 1. és 3 között. A nyitónapon XIV. Leó pápa is felszólal. Az eseményre több mint négyszáz vallási vezető, klímaszakértő érkezik a civil társadalom és különböző intézmények képviselőivel a világ minden tájáról.

Castel Gandolfóban, a Fokoláre mozgalom Mariapolis Központjában október 1-jén, szerdán kezdődik a Reményt ébreszteni a klímaigazságosságért című rendezvény. A Laudato si’ mozgalom által, különböző egyházi és intézményi partnerekkel együttműködésben szervezett nemzetközi konferencia Ferenc pápa teremtésvédelemről szóló enciklikájának 10. évfordulóját ünnepli.

Az október 3-ig tartó rendezvény – a sajtóközleményük szerint – több mint négyszáz vallási vezetőt, klímaszakértőt, valamint a civil társadalom és intézmények képviselőit hívja össze a világ minden tájáról azzal a céllal, hogy az Egyház tanításának fényében feltérképezzék az ökológiai megtérés megvalósításának következő lépéseit.

XIV. Leó pápa október 1-jén, szerdán délután vezeti a „Remény ünnepét”. Az ülésen számos tanúságtétel elhangzik majd, többek között Brazília környezetvédelmi és klímaváltozásért felelős miniszterének, Marina Silvának, valamint Kalifornia volt kormányzójának, Arnold Schwarzeneggernek a beszámolója, aki régóta elkötelezte magát a teremtésvédelemmel kapcsolatos kezdeményezések mellett.

Hírdetés

A pápa beszédét követően egy szimbolikus és spirituális pillanatra kerül sor a közös elkötelezettség jegyében, majd XIV. Leó pápa találkozik a konferencia résztvevőinek egy csoportjával.

Október 2-án és 3-án munkamegbeszélések és kerekasztal-beszélgetések lesznek.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »