November 1-jén, mindenszentek ünnepén délelőtt a Szent Péter-bazilika előtti téren a Szentatya ünnepélyes szentmisét mutatott be, amelynek keretében Szent John Henry Newmant egyháztanítóvá nyilvánította az oktatás világának jubileuma alkalmából.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliájának fordítását közzétesszük.
Ma, mindenszentek főünnepén nagy
Newman hatalmas kulturális és lelki nagysága inspirálja az új nemzedékeket, akik a végtelenre szomjaznak szívükben, és készek arra, hogy a kutatás és a tudás révén végigjárják azt az utat, amely – ahogy a régiek mondták – aspera ad astra, vagyis a nehézségeken át a csillagokig vezet.
A szentek élete tanúsítja számunkra, hogy a mai bonyolult világban is lehet szenvedélyesen élni, anélkül, hogy felhagynánk az apostoli küldetéssel: „Ragyogjatok, mint csillagok a mindenségben” (Fil 2,15). Ezen ünnepélyes alkalommal szeretném újra megismételni ezt a nevelőknek és az oktatási intézményeknek: „Ragyogjatok ma, mint csillagok a mindenségben” – az igazság közös keresésében való hiteles elkötelezettségetekkel, az igazság következetes és nagylelkű megosztásával, a fiatalok – különösen a szegények – szolgálatával, valamint azzal a mindennapi tapasztalattal, hogy „a keresztény szeretet prófétai, csodákat tesz” (vö. Dilexi te apostoli buzdítás a szegények iránti szeretetről, 120).
A jubileum a remény zarándoklata, és ti mindannyian,
Amikor az iskolákra és egyetemekre gondolok, a prófécia műhelyeinek látom őket, ahol a reményt megélik, folytonosan elbeszélik és újra meg újra felkínálják.
Ez az értelme a boldogmondásokról szóló mai evangéliumnak is. A boldogmondások a valóság új értelmezését hordozzák magukban. Jézusnak, a nevelőnek az útjáról és üzenetéről szólnak. Első pillantásra lehetetlennek tűnik boldognak nevezni a szegényeket, az igazságra éhezőket és szomjazókat, az üldözötteket vagy a békességszerzőket. Ami azonban a világ logikája szerint elképzelhetetlennek tűnik, az Isten országa közelségében értelemmel és fénnyel telik meg. A szentekben ezt az országot látjuk hozzánk közel jönni és közöttünk valósággá válni. Szent Máté joggal mutatja be a boldogmondásokat tanításként, Jézust ugyanis tanítóként ábrázolja, aki a dolgok új látásmódját közvetíti, és akinek szemlélete megegyezik saját életútjával. A boldogmondásokat azonban nem tarthatjuk egy tanításnak a sok közül, hanem a voltaképpeni tanítást jelentik. Ugyanígy
és egy olyan értelemhorizontot tanulunk felismerni az ő életében – vagyis az általa bejárt életútban –, amely képes minden tudásformát megvilágítani. Iskoláink és egyetemeink bárcsak mindig az evangélium meghallásának és megélésének helyei lennének!
Emlékszem arra, amit szeretett elődöm, Ferenc pápa hangsúlyozott a Kultúra és Nevelés Dikasztériuma első plenáris ülésén mondott beszédében: együtt kell munkálkodnunk azon, hogy megszabadítsuk az emberiséget a nihilizmus sötétségétől, amely körülveszi, s amely talán a kortárs kultúra legveszélyesebb betegsége, mivel azzal fenyeget, hogy „elrabolja” a reményt. [1] A bennünket körülvevő sötétségre való utalás Szent John Henry Newman egyik legismertebb írását idézi fel bennünk: a „Lead, kindly light” (Vezess, szelíd fény) kezdetű himnuszt. Ebben a gyönyörű imában rádöbbenünk, hogy távol vagyunk az otthontól, a léptünk bizonytalan, és nem látjuk tisztán a horizontot. De mindez nem bénít meg bennünket, mert megtaláltuk a vezetőt: „Te vezess, szelíd fény, a sötétségen át, amely körülvesz, te légy, aki vezet engem!” – „Lead, kindly Light. The night is dark and I am far from home. Lead Thou me on!”
A nevelés feladata, hogy felkínálja ezt a szelíd fényt azoknak, akik különben a pesszimizmus és a félelem különösen alattomos árnyainak foglyai maradnának. Ezért szeretném azt mondani nektek: cáfoljuk meg a beletörődés és a tehetetlenség hamis érveit, és terjesszük a mai világban a remény nagyszerű indokait. Szemléljük és mutassuk fel azokat a csillagképeket, amelyek fényt és irányt adnak a sok igazságtalanság és bizonytalanság által sötétbe borított jelenben. Ezért
Életetek által engedjétek felragyogni azt a „hatalmas sokaságot”, amelyről a mai liturgiában a Jelenések könyve beszél: „minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből”, álltak ott, „a Bárány előtt” (7,9).
A bibliai szövegben az egyik vén – miközben a sokaságot szemléli – megkérdezi: „Kik ezek, és honnan jöttek?” (Jel 7,13). E tekintetben,
Ezért ismét fel kell tennünk magunknak a kérdést: „A kevésbé tehetségesek nem emberek? A gyengék nem rendelkeznek ugyanazzal a méltósággal? Akik kevesebb lehetőséggel születtek, kevesebbet érnek emberként, csupán a túlélésükért küzdhetnek? A válasz, amelyet ezekre a kérdésekre adunk, meghatározza társadalmaink értékét, és jövőnk is tőle függ” (vö. Dilexi te apostoli buzdítás, 95). Tegyük hozzá: ettől a választól függ az is, hogy nevelésünk evangéliumi-e.
Szent John Henry Newman maradandó örökségében számos rendkívül jelentős meglátást találunk az oktatás elméletére és gyakorlatára vonatkozóan. „Isten – írta – azért teremtett meg engem, hogy elvégezzek egy meghatározott szolgálatot. Olyan feladatot bízott rám, amilyet másra nem bízott. Küldetésem van: talán nem fogom megismerni ebben az életben, de a rám váró életben feltárja előttem” (Meditations and Devotions, III, I, 2). Ezekben a szavakban csodálatos módon fejeződik ki minden emberi személy méltóságának misztériuma, valamint az Isten által kiosztott ajándékok sokfélesége is.
Minden egyes teremtménynek megvan a maga szerepe. Mindenki egyedülálló értéket kínálhat fel, és a nevelési közösségek feladata az, hogy ezt bátorítsák és megbecsüljék. Ne feledjük: a nevelési folyamatok középpontjában nem elvont egyéneknek, hanem hús-vér embereknek kell állniuk, különösen azoknak, akik egy kirekesztő és megölő gazdaság mércéje szerint nem tűnnek „hasznosnak”. Arra kaptunk meghívást, hogy személyeket formáljunk, akik teljes méltóságukban ragyognak, mint a csillagok.
Ezért mondhatjuk, hogy
XVI. Benedek pápa, aki 2010 szeptemberében apostoli látogatást tett Nagy-Britanniában, és azon alkalommal boldoggá avatta John Henry Newmant, a következő szavakkal buzdította életszentségre a fiatalokat: „Amit Isten leginkább kíván mindegyikteknek, az az, hogy szentté váljatok. Ő sokkal jobban szeret benneteket, mint ahogy el tudjátok képzelni, és a legjobbat akarja nektek.” [2] Ez az egyetemes meghívás az életszentségre, amelyet a II. Vatikáni Zsinat üzenetének lényegi részévé tett (vö. Lumen gentium dogmatikus konstitúció, V. fejezet). És az életszentséget kivétel nélkül mindenkinek felkínálja, mint a boldogmondások által kijelölt egyéni és közösségi utat.
Imádkozom, hogy a katolikus nevelés segítsen mindenkinek felfedezni saját meghívását az életszentségre. Szent Ágoston, akit Szent John Henry Newman oly nagyra becsült, egyszer azt mondta, hogy mi tanulótársak vagyunk, akiknek egyetlen Tanítójuk van, akinek iskolája a földön van, katedrája viszont a mennyben (vö. Kétszázkilencvenkettedik beszéd, 1).
JEGYZETEK
[1] Ferenc pápa: Beszéd a Kultúra és Nevelés Dikasztériuma első plenáris ülésének résztvevőihez (2024. november 21.).
[2] XVI. Benedek pápa: Beszéd a diákokhoz, Twickenham, Egyesült Királyság, 2010. szeptember 17.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
