November 9-én este (magyar idő szerint 22.45-kor) a Szentatya az argentin püspöki karral és a szinodális munkacsoportokkal együtt imádkozta el a zsolozsma esti dicséretét a Buenos Aires-i Szentháromság-főszékesegyházban.
Érkezésekor Marcelo Daniel Colombo érsek, a püspöki konferencia elnöke, Jorge García Cuerva, Buenos Aires érseke, valamint Alejandro Russo atya, a székesegyház igazgatója fogadta. A pápa először röviden imádkozott az Oltáriszentség kápolnájában, majd a szentély hátsó részében lerótta tiszteletét és néhány gyermekkel virágokat helyezett el Ferenc pápa emléktáblája előtt. A püspöki konferencia elnöke köszöntő szavai után elimádkozták a zsolozsmát, melynek keretében a Szentatya homíliát mondott.
Beszédében az argentin egyház földrajzi és kulturális sokszínűségéből kiindulva a Krisztusban megvalósuló egység fontosságát hangsúlyozta. Arra buzdította a püspököket, hogy pásztori szolgálatuk középpontjában mindig Jézus Krisztus hirdetése álljon, munkálkodjanak a kiengesztelődésért, és forduljanak különös figyelemmel a rászorulók felé. Szűz Máriát az egyház anyai gondoskodásának példaképeként állította eléjük.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.
Tisztelt bíboros és püspök urak, a szinodális munkacsoportok kedves tagjai, mindnyájan kedves testvéreim Krisztus Jézusban!
Szeretném, ha imádságunknak ezen a pontján gondolatban bejárnánk együtt ennek a gyönyörű országnak a vidékeit. Országotok minden tartományában különféle népek és kultúrák körében vert gyökeret hitünk, s így a keresztény élet sajátos megnyilvánulási formái születtek, anélkül hogy elveszett volna a Krisztusból fakadó egység.
Gondoljunk az északnyugati vidékre, az ott élők egyszerű hitére és mély vallásosságára! Induljunk a nagy folyók vidékére, ahol a földeket a jövő reményével vetették be! Induljunk északkelet felé, hogy megcsodáljuk lenyűgöző vízeséseit és kiterjedt matéültetvényeit, amelyek az egész Déli-kúp térségének szokásait meghatározzák! Látogassunk el Cuyo vidékére, ahol a szőlőskertek megörvendeztetik az ember szívét! Haladjunk át a pampákon, és ismerjük el a földet művelő emberek bölcsességét! Kapaszkodjunk fel a hegyekbe, és a magasból szemléljük a teremtés ajándékait! Menjünk délre, ahol a hideg és a sivatagos tájak sem akadályozzák, hogy a hit meleg fogadtatásra találjon!
E földrajzi és kulturális sokféleségben egy anyai jelenléttel találkozunk, amely kíséri az itt élőket, s amely iránt a nép körmenetekkel és zarándoklatokkal, a hitből fakadó, illetve fogadalom teljesítéseként gyalog vagy lóháton megtett utakkal, valamint a tiszteletére felhangzó versekkel, imádságokkal és énekekkel fejezi ki szeretetét. A Szeplőtlen Szűz Máriára utalok, akit ez a nép különböző címeken tisztel: a Csoda Szentséges Szüzeként, a Völgy Boldogasszonyaként, a Rózsafüzér Szüzeként, az Itatíi Máriaként és a lujáni Miasszonyunkként. Ő, aki az apostolokkal együtt kitartott az imádságban, ma is kíséri az egyházat, amely az ő Fiát hirdeti (vö. ApCsel 1,14).
Ezért különösen is sokatmondó ennek az apostoli útnak a jelmondata: Isten hozott mindenkit. Menjetek, és hirdessétek!
Miután képzeletben bejártuk az országot, és megújítottuk vágyunkat, hogy útra keljünk és hirdessük az evangéliumot, most fordítsuk tekintetünket erre a székesegyházra, ahol összegyűltünk. A gondviselés ajándéka, hogy a lateráni Szent János-bazilika, „a város és a földkerekség valamennyi templomának anyja és feje” felszentelésének ünnepén a zsolozsma második esti dicséretét itt, ebben a Szentháromságnak szentelt pompás főszékesegyházban, Buenos Aires anyatemplomában imádkozhatjuk el, ahol a haza atyjának, José Francisco de San Martín tábornoknak a földi maradványai is nyugszanak.
A lateráni bazilika felszentelésének ünnepe arra hív bennünket, hogy az egyháznak a misztériumát szemléljük, amely Krisztusra, a szegletkőre épül, és amelyben mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy élő kövekként lelki házzá épüljünk (vö. 1Pét 2,4–5). Az, hogy a Lateráni Szent János-bazilika Róma püspökének székesegyháza, különleges jelentőséget ad ennek az ünnepnek a péteri székkel való közösség szempontjából; ez a kapcsolat pedig különösen közelivé válik, amikor ebben a székesegyházban ünnepeljük, amelynek püspöki székét szeretett Ferenc pápánk foglalta el, mielőtt meghívást kapott az egyetemes egyház pásztori vezetésére. Ez egyúttal meghívás minden hívő számára, hogy a hit és a szeretet egységében éljen, és felismerje:
Ez a közösség – melynek forrása a Szentháromság misztériuma – összeköti a püspököket egymással és Péter utódával, és minden részegyházban is megnyilvánul, ahol a püspök arra hivatott, hogy papjaival és a rábízott hívekkel együtt őrizze a hit és a szeretet egységét (vö. II. vatikáni egyetemes zsinat: Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 23).
Ezzel kapcsolatban szeretném kiemelni azoknak a kiváló argentin püspököknek a tanúságtételét, akik az egységért és a békéért munkálkodtak, mint Boldog Mamerto Esquiú, Enrique Angelelli és Eduardo Pironio. „Életük megmutatja, hogy ugyanaz a küldetés a koroknak és a körülményeknek megfelelően különböző formákat ölthet, ők maguk pedig egyházunk történetéből kinőtt pásztori iskolát alkotnak. A szentek továbbra is szenteket formálnak (vö. Zsid 13,7)” (Levél Latin-Amerika és a Karib-térség püspökeihez, 2026. szeptember 8.).
A Jézus Krisztus által alapított egyház őbenne „mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének” (II. vatikáni egyetemes zsinat: Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 1).
A székesegyház homlokzatának domborműve, amely Józsefnek apjával, Jákobbal és testvéreivel való újbóli találkozását ábrázolja, arra emlékeztet bennünket, hogy Isten ott is az élet útjait nyitja meg, ahol az emberek a megosztottság magvait vetették el. József, aki sokat szenvedett testvérei miatt, megbocsát nekik, és azok megmenekülésének eszközévé válik, akik ártottak neki. Ő maga ismeri fel Isten gondviselő működését e fájdalmas történetben: „Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt” (Ter 50,20). A kiengesztelődés megköveteli, hogy felismerjük a sebeket, lemondjunk a neheztelésről, és engedjük, hogy Isten kegyelme átalakítsa kapcsolatainkat. Pásztori küldetésünk abban áll, hogy fáradhatatlanul munkálkodjunk azért, hogy minden ember, a közeliek és a távoliak egyaránt megismerjék Krisztust, és testvérként ismerhessenek egymásra.
E föld sokszínűsége részegyházaiban is megmutatkozik, amelyek mindegyikének megvannak a maga hagyományai és sajátos pasztorális gyakorlatai. Mindegyikükben „valóban jelen van és tevékeny Krisztus egyháza” (II. vatikáni egyetemes zsinat: Christus Dominus határozat, 11). Ezt a sokféleséget ugyanazon hit, a szentségek és az egyházi közösség fogja egységbe. Mindegyik részt vesz az egyház küldetésében, hogy az evangélium öröme mindenkihez eljusson. Ezért őrizzük meg a közösséget, szeretettel elfogadva jogos különbözőségeinket és ápolva a testvériséget, hogy egységünk láthatóvá tegye Krisztus szeretetét, és sokakat segítsen a vele való találkozáshoz.
Kedves püspöktestvéreim! Amint nemrég írtam nektek, „a napjainkat kitöltő sokféle feladat közepette arra kaptunk küldetést, hogy hirdessük az örömhírt” (Levél Latin-Amerika és a Karib-térség püspökeihez, 2026. szeptember 8.). Ezért továbbra is Jézus Krisztus hirdetése álljon egész pásztori tevékenységünk középpontjában! Továbbra is mozdítsuk elő a lelkipásztori munkatársak képzését, az evangélium első meghirdetését, a katekézist, a liturgiát és a szeretetszolgálatot! Egységben kell munkálkodnunk papi és szerzetesi hivatások ébresztésén, a családok kísérésén, valamint a szegénységben élők, a munkanélküliek és a méltó lakhatás nélkül élők megsegítésén. „Krisztus szeretete sürget minket!” (2Kor 5,14).
Az egyház anyai gondoskodásának szép példáját látjuk Máriában, aki a kánai menyegzőn észrevette az ifjú pár szükségét, Jézushoz fordult, hogy elé tárja azt, majd arra biztatta a szolgákat, hogy engedelmeskedjenek Jézus szavának (vö. Jn 2,3–5).
Ugyanennek a gondoskodásnak kell megnyilvánulnia a pásztorok szolgálatában is, akik arra kaptak meghívást, hogy az evangélium fényében megkülönböztessék az emberi élethelyzeteket, meghallgassák a rájuk bízottakat, és megismerjék konkrét életkörülményeiket: a munkanélküliekét, az elvándorlásra kényszerülő fiatalokét, az elhagyatottságban élő idősekét és a peremre szorult közösségekét; de azokét is, akiknek ugyan biztosított a megélhetésük, mégis mélységesen vágynak Istenre, az élet értelmére és a reményre.
s az evangélium által megkívánt közelséggel és tettekkel válaszoljunk azokra a helyzetekre, amelyekben segítségünkre van szükség.
Kedves testvéreim! Támogassátok azokat a kezdeményezéseket, amelyek a pásztori gondoskodásotokra bízott emberek javát szolgálják! Örüljetek mindannak, ami népetek életét szolgálja: a becsületes munkának, a leginkább rászorulókkal való törődésnek és azoknak az intézményeknek, amelyek felelősségteljesen szolgálják a közjót! Kísérjétek azokat is, akik az egyházban vagy a civil társadalomban minden ember teljes körű fejlődéséért dolgoznak! Miközben várjuk a mennyei Jeruzsálemet, melyről a rövid olvasmányban hallottunk, az örök javakba vetett remény arra ösztönöz bennünket, hogy már itt a földön törekedjünk az igazságosságra és ápoljuk a testvériséget (vö. II. vatikáni egyetemes zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 39).
Szeretnélek arra buzdítani benneteket, hogy szinodális munkacsoportjaitokkal együtt továbbra is hallgassátok meg egymást, és az egyetlen Mester tanítványtársaiként, Isten igéjének és az egyház tanítóhivatalának fényében közösen keressétek, mit kér tőletek a Szentlélek, hogy szolgálhassátok a mai Argentínát. Világosítson meg és erősítsen meg benneteket a Szentlélek, hogy konkrét döntésekre váltsátok a minden egyes személy méltóságának tiszteletét, a javak egyetemes rendeltetése melletti elkötelezettséget, a szegények előnyben részesítését és a teremtett világgal való törődést (vö. Magnifica humanitas enciklika, 14).
Ferenc pápa, amikor meglátogatta az aparecidai Miasszonyunk-kegyhelyet, és felidézte a latin-amerikai és karibi püspökök V. általános konferenciáján szerzett tapasztalatait, elmondta, hogy személyesen láthatta, „miként érezték a püspökök – akik a Krisztussal való találkozás, a tanítványság és a misszió témáján dolgoztak –, hogy bátorítja, kíséri és bizonyos értelemben ösztönzi őket a zarándokok ezreinek jelenléte, akik nap mint nap eljöttek, hogy a Szűzanyára bízzák életüket” (Homília, Aparecida, 2013. július 24.). Ezzel kapcsolatban arra szeretnélek bátorítani benneteket, hogy továbbra is az Aparecidai dokumentum tanítása alapján dolgozzatok, mely ragyogó csillagként mutatja az utat, hogy a mai korban is együtt haladhassunk előre.
Kedves testvéreim! Mária, Krisztus anyja és a mi anyánk, a szó legteljesebb értelmében Isten hajléka az emberek között, hiszen méhében fogadta a testté lett örök Igét. Máriában, aki a dicsőségben beteljesedő egyház képe és kezdete, már most szemléljük a nekünk ígért örömöt, amikor Isten örökre népével fog lakni a mennyei Jeruzsálemben (vö. II. vatikáni egyetemes zsinat: Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 68).
(vö. Szent VI. Pál pápa: Marialis cultus apostoli buzdítás, 21). Máriával együtt vágyunk arra, hogy egy napon abban a szent városban lakhassunk, ahová semmi tisztátalan nem juthat be (vö. Jel 21,27).
Bízzuk Máriára aggodalmainkat és vágyainkat, szolgálatunkat és pásztori küldetésünket, és kérjük, hogy miként a kánai menyegzőn, járjon közben értünk Fiánál, hogy megadja nekünk mindazt, amire szükségünk van, különösen a szüntelen megtérés kegyelmét, amely megtisztítja szívünket, és felkészít bennünket arra, hogy részesedjünk országának örök örömében.
Úgy legyen!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
