A Szentatya október 10-én, szombaton délelőtt fogadta a Vatikánban az antiochiai görög-melkita püspökök szinódusának 37 tagját, akik e napokban tartják Rómában a szinódusukat. Leó pápa elismeréssel szólt a görög melkita egyház apostoli múltjáról és hogy a jelen nehézségeik közepette is hűségesek hagyományaikhoz és küldetésükhöz.
Antiochiában nevezték először Krisztus követőit keresztényeknek
A görög-melkita püspökök szinódusi találkozója a kormányzás, a közösségi együttlét és a püspöki szolgálat mozzanata – fordult a Szentatya a püspökökhöz, majd rajtuk keresztül üdvözölte a melkita egyház minden tagját hazáikban és a diaszpórákban szerte a világon.
– emlékeztette őket a pápa egyházuk apostoli eredetére, és hogy hivatásuk az első keresztényekéhez hasonlóan abban áll, hogy életük tanúságot tegyen Isten jelenlétéről. Hitük járja át a szívüket, törődjenek a szegényekkel, az oktatással, az egészségügyi ellátással és bátorítsák a szenvedőket – kérte tőlük Leó pápa. Megértéssel szólt egyházaik számos gondjáról, melyek országaikban dúlnak, mint a háborúk, a konfliktusok, a vallási szélsőségesség és a gazdasági nehézségek.
„Veletek vagyok! Az egész katolikus Egyház veletek van!”
A pápa a melkita püspökeiken keresztül üzeni szeretett egyházaiknak: „Veletek vagyok!
A Szentatya együttérzéssel néz sebeikre és nehézségeikre, tudva azt is, hogy sok hívő távoli országokban kényszerül munkát keresni. „Milyen jelentős egyházatok küldetése, amely a háborúk és megosztottság közepette a kiengesztelődés és a béke tanúságtevője! Ti, püspökök vagytok a közösség magvai az erőszak sújtotta országokban, „az üdvösségünk legszentebb helyein a hit évszázadainak szimbólumai” vagytok – bátorította a melkita püspököket a pápa.
A kiengesztelődés egymással maga is áldozat Krisztusban és Krisztussal
A Szentatya azt tanácsolta nekik, hogy konfliktusaik feloldására merítsenek bizánci hagyományaik szent és megindító szertartásaiból, mint például amikor a pap és a diakónus az isteni liturgia bemutatására készülve kiengesztelődik egymással. Ez a kiengesztelődés maga is áldozat Krisztusban és Krisztussal.
A püspöki szinódus a közösség őrzőjeként szolgál. Ezt a közösséget nagy felelősséggel védjék és ápolják a püspöki kollegialitás keretein belül. Legyenek mindig éberek, nehogy mások fölé kerekedjenek, keressék a szolgálatot a hatalom helyett, az őszinteséget a haszon helyett és a lelkipásztori gondoskodást a személyes siker helyett!
A Szentlélek ösztönözze őket az egység keresésére, hogy az emberek felismerjék maguk közt Krisztus jelenlétét.
Az Apostoli Szentszék ösztöndíjat biztosít a szíriai, libanoni és iraki hívőknek a katolikus oktatáshoz
A Keleti Egyházak Dikasztériuma szombaton sajtónyilatkozatban közölte, hogy az Apostoli Szentszék ösztöndíjat biztosít a szíriai, libanoni és iraki rászoruló diákoknak katolikus képzésükhöz. Az intézkedés garantálja, hogy a görög-melkita közösségek anyagi segítséget kapjanak gyermekeik iskolai és egyetemi tandíja éves költségeinek fedezésére.
A Szentszék továbbá továbbá támogatja az ottani keresztény családokat, hogy megkapják a szükséges segítséget a Közel-Keleten maradáshoz és a keresztény jelenlét fenntartásához.
A Szentatya végül megköszönte szolgálatukat és lelki közelségéről biztosította őket, majd a szinódus munkájához Isten Anyja, a Theotokosz közbenjárását kérte.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


