A pápa augusztusi imaszándéka: imádkozzunk azért, hogy azok a társadalmak, ahol az együttélés nehezebbnek tűnik, ne engedjenek az etnikai, politikai, vallási vagy ideológiai okokból fakadó konfliktusok kísértésének. XIV. Leó pápa ehhez kapcsolódó üzenetét augusztus 5-én tették közzé magyar nyelven.
A béke a szívben és a szívből épül
Az e havi imaszándékot kísérő sajtóközleményben Cristóbal Fones SJ, a pápa Imavilághálójának nemzetközi igazgatója – ez a szervezet teszi közzé minden hónapban a Szentatya imaszándékát – kifejti, hogy mindannyian elősegíthetjük a békés együttélést. Ez magában foglalja „annak szükségességét, hogy mindenekelőtt önmagunkon dolgozzunk; hogy megszabadítsuk szívünket a büszkeségtől, az elvárásoktól és a negatív szavaktól, amelyek fájnak és ölnek. Ahogy XIV. Leó pápa tanítja nekünk, a béke a szívben és a szívből épül”.
A párbeszéd egyesít minket
Másodszor pedig félre kell tennünk az előítéleteket, és el kell ismernünk azt a félelmet, amelyet mások iránt érzünk. „Tisztelettudóan kell közelednünk másokhoz, hogy meghallgassuk őket, mivel mindig van valami egyedi, amivel hozzá tudnak járulni a társadalomhoz” – állapítja meg Fones atya. „A párbeszéd révén megkereshetjük azt, ami egyesít minket, és megnyithatja az utakat a közjó érdekében való együttműködésre.”
A békés társadalmat kell építeniük a kormányzati vezetőknek
Végül Fones atya emlékeztet: „XIV. Leó pápa arra is rámutat, hogy a kormányzati vezetőknek a harmonikus és békés társadalmak építésén kell munkálkodniuk. Ez a következőkkel érhető el: befektetünk a családba; megvédjük minden ember, különösen a leggyengébbek és legvédtelenebbek méltóságát; igazságosságot szolgáltatunk; törekszünk az egyenlőtlenségek orvoslására; megvédjük az igazságot, amelyre a hiteles kapcsolatok épülhetnek.”
A 2025-ös szentévben a pápa videója különleges jelentőséget nyer, mivel általa ismerhetjük meg a Szentatya szívében élő imaszándékokat. Ahhoz, hogy megfelelően részesüljünk a szentévi búcsú kegyelmeiben, imádkoznunk kell a pápa szándékaiért. Ebben a hónapban a pápa videója a Jezsuita Kommunikációs Alapítvány (JesCom) segítségével valósulhatott meg, és számos ember nagylelkű adományának köszönhetően készült. Adományozni ezen a linken lehetséges.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó és videó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya YouTube-csatornája
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


