Március 28-án délelőtt monacói apostoli látogatása harmadik programjaként a Szentatya a Szent Devota-templomban a fiatalokkal és a katekumenekkel találkozott. Megérkezésekor Dominique-Marie David monacói érsek, valamint a templom plébánosa, Dominique Arz atya fogadta.
Az érsek köszöntője, valamint néhány fiatal és katekumen tanúságtétele után mondta el beszédét a pápa, melyben Szent Devota vértanú mellett Szent Carlo Acutist állította eléjük példaképként.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Kedves testvéreim, kedves fiatalok!
Kedves barátaim, jó napot kívánok!
Örömmel vagyok itt veletek, és szívből köszöntelek benneteket. Köszönetet mondok az érsek úrnak a hozzám intézett szavaiért.
Amint elhangzott, a templom, amelyben most vagyunk, Szent Devotának, a Monacói Hercegség védőszentjének van szentelve. Ő egy bátor fiatal nő volt, aki üldözőinek erőszakával szemben is tanúságot tett hitéről egészen a vértanúságig. Teste Korzikáról gondviselésszerűen jutott el ide, a mai monacói partokra. El akarták pusztítani, ki akarták törölni emlékét, de áldozata az evangélium békéjének és szeretetének üzenetét még távolabbra vitte. Ez segít bennünket felismerni, hogy a jó erősebb a rossznál, még akkor is, ha olykor úgy tűnik, hogy rövid távon vereséget szenved. Sőt arra is emlékeztet, hogy a hívő tanúságtétel olyan mag, amely képes eljutni távoli szívekhez és helyekhez, és termést hozni bennük – jóval túl saját várakozásainkon és lehetőségeinken.
Ebben a templomban a közelmúltban Szent Devota vértanú emléke mellé Szent Carlo Acutis emléke is társult: egy másik fiatalé, aki szenvedélyesen szerette Jézust, és hűséges maradt Krisztus barátságához mindvégig, bár egészen más időkben és módokon: a szeretetben, az internetes apostolkodásban – amelynek védőszentjeként tiszteljük –, és végül a betegségben.
Kedves fiatalok, ez a két szent arra bátorít és hív bennünket, hogy kövessük példájukat. Ma is – amint hallottuk – a hit kihívásokkal és akadályokkal találkozik, de semmi sem képes elhomályosítani szépségét és igazságát. Ezt bizonyítja az a sok férfi és nő minden korosztályból, akik egyre növekvő számban kívánják megismerni az Urat és kérik a keresztséget.
Tanúságtételeitekben minderről beszéltetek. Benjamin, akinek köszönöm, amit megosztott, azt kérdezi, hogyan lehet elkerülni, hogy ennek a folyton változó világnak a zavaró hatásai eltávolítsanak bennünket önmagunktól, másoktól és Istentől. Kérdése fontos, és a keresztény élet egyik alapvető vonatkozását érinti: a Krisztussal való kapcsolat élő voltát, és benne annak az egységnek az érzését, amely bennünk és közöttünk megszületik. A fiatalok egyik kiváló nevelője ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „az élet egységének gyökere a szívben van, […] a szív valósága, Isten ajándéka, melyet alázattal kell kérnünk” (Carlo M. Martini: Da Betlemme al cuore dell’uomo, Edizioni Terra Santa, Milano, 2013).
A modern és a posztmodern kor sok értékes ajándékkal gazdagított bennünket, melyek korábban ismeretlen ösztönzéseket és lehetőségeket kínálnak számunkra számos területen: a kultúrától az orvostudományig és az egészségügyig, a technikától a kommunikáció világáig. Ugyanakkor jelentős kihívások elé is állítanak bennünket, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül, hanem világosan és tudatosan szembe kell néznünk velük. Amint Benjamin mondta, olyan világban élünk, amely mintha állandó rohanásban lenne, újdonságokra szomjazik, a kötelékek nélküli fluiditást dicsőíti, és szinte kényszeres igény jellemzi a folyamatos változásra: a divatban, a külső megjelenésben, a kapcsolatokban, az eszmékben, sőt az ember személyének identitását alkotó dimenziókban is.
Ami azonban szilárdságot ad az életnek, az a szeretet: elsősorban Isten szeretetének megtapasztalása, s ebből fakadóan a kölcsönös szeretet világosságot adó és szent valósága. Az egymás iránti szeretet pedig bár nyitottságot kíván a növekedésre s így a változásra, egyúttal a hűséget, az állhatatosságot és a mindennapi áldozathozatalra való készséget is megköveteli. Csak így talál békére az a lelki nyugtalanság – mi is békére vágyunk! –, és így töltődik be az a belső üresség, amelyről Andreia beszélt, nem anyagi és mulandó dolgokkal, nem is ezernyi „lájk” virtuális dicséretével, vagy mesterséges, olykor erőszakos kötődésekkel. Ezektől meg kell tisztítani a szív kapuját, hogy a kegyelem friss, oxigéndús levegője újra átjárhassa és megújíthassa annak tereit, és hogy a Szentlélek erős szele ismét belekaphasson életünk vitorláiba, és az igazi boldogság felé vezessen bennünket.
Kedves testvéreim, mindez imádságot, csendet és figyelmes hallgatást igényel, el kell hallgattatnunk a folytonos cselekvésnek és beszédnek, az üzeneteknek, a „reels”-eknek és az online csevegésnek a zaját, hogy mélyebben meg- és átérezzük annak szépségét, hogy valóságosan és konkrétan együtt vagyunk. Szent Carlo Acutis ezzel kapcsolatban az eucharisztiát „mennybe vezető autópályának”, a szentségimádást pedig napfürdőnek nevezte, mely képes „lebarnítani” a lelket.
Lehet, hogy itt található válasz Ethan kérdésére is, amely a húsvét éjszakáján történő keresztelésre való közvetlen felkészülésre vonatkozott: a nagyhét megélése, Krisztus kínszenvedése misztériumainak szemlélése – miközben a Lélek hangjára és a szívünkben zajló történésekre figyelünk –, lehetőséget ad arra, hogy életünket – múltunkat és jelenünket – derűs nyugalommal és mélyen átgondoljuk.
És ami igaz a lelki életre és az imádságra, ugyanúgy érvényes a szeretet gyakorlására is. Ethan azt kérdezte, miként tehetünk tanúságot az életről, amelyet Krisztusban kapunk; Sophie pedig azt, hogy miként lehetünk a remény tanúi azok számára, akik a szenvedés miatt félő, hogy elveszítik hitük világosságát és vigaszát. A nehézségek közepette Jézus így bátorít bennünket: „Ne aggódjatok, hogy mit és hogyan mondjatok! […] Nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek” (Mt 10,19–20). Ezek a szavak eredetileg az evangélium miatti üldöztetésekre vonatkoztak, de alkalmazhatjuk őket minden olyan helyzetre, amikor a szeretet arra hív, hogy jelentős próbatétellel nézzünk szembe önmagunkért és másokért. A tanúságtétel és a remény szavai és tettei nem rögtönözhetők, és nem önmagunktól származnak: az Istennel való mély kapcsolatból fakadnak, amelyben mi magunk találjuk meg először az élet alapvető válaszait. Ha belül nyitottak vagyunk Isten működésére, és nyitottak vagyunk a kölcsönös cserére, amely által ezt a szeretetkapcsolatot közös és megosztott ajándékká tesszük, akkor bízhatunk abban, hogy a megfelelő szavak és a szükséges erő a kellő időben megadatnak.
Ezzel összefüggésben felidézhetjük Szent Ágoston gyönyörű, bár olykor félreértett mondását is: „Szeress, és amit akarsz, tedd” [Dilige et quod vis fac] (In litteram Ioannis ad Parthos, 7, 8). Szeress – vagyis légy ingyenes ajándék Istennek és másoknak; maradj közel, ne távolodj el, még akkor sem, amikor nem tudsz minden problémát megoldani és minden nehézséget megszüntetni. Maradj, szeretetben és hitben! Monaco gyönyörű ország, de az igazi szépséget te hordozod, amikor képes vagy a szemébe nézni annak, aki szenved, vagy aki a város csillogó fényei között láthatatlannak érzi magát.
Így talált erőt Szent Devota arra, hogy egészen odaadja életét, és így élte meg Szent Carlo Acutis is életszentségének útját, fénylő ösvényt hagyva maga után a digitális térben is.
Kedves fiatalok, ne féljetek mindent odaadni – időtöket, erőtöket – Istennek és testvéreiteknek; ne féljetek teljesen odaajándékozni magatokat az Úrnak és másoknak! Csak így találtok mindig új ízt és egyre mélyebb értelmet az életben. A világnak szüksége van tanúságtételetekre, hogy legyőzze korunk tévútjait és szembenézzen a kihívásokkal, és mindenekelőtt hogy újra felfedezze az Isten és a felebarát iránti szeretet jó ízét.
Nektek, fiatal katekumenek, akik a keresztségre készültök, és nektek, akik már részesültetek ebben a kegyelmi ajándékban, szeretném kifejezni szívből jövő jókívánságomat: éljetek Krisztusban teljes és hiteles életet; legyetek hitben, reményben, igazságosságban és szeretetben a béke építői mindenki javára! Ti vagytok ennek az egyháznak és ennek az államnak a fiatal arca. Monaco kis ország, de a szolidaritás nagy műhelyévé, a remény ablakává válhat. Vigyétek be az evangéliumot a munkával kapcsolatos döntéseitekbe, társadalmi és politikai szerepvállalásotokba, hogy hangot adjatok a hang nélkülieknek, és terjesszétek a gondoskodás kultúráját!
Tegyetek mindent ajándékká Isten számára, és éljetek mindent küldetésként, mely arra hív, hogy Krisztusban egymás barátai és hűséges útitársai legyetek!
Édesanyánk, Mária, Szent Devota és Szent Carlo Acutis közbenjárásába ajánllak benneteket. És szívből adom rátok áldásomat.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
