Leó pápa: A liturgikus képzést „új utakkal és módszerekkel” kell megújítani

Leó pápa: A liturgikus képzést „új utakkal és módszerekkel” kell megújítani

XIV. Leó pápa november 17-én, hétfőn köszöntötte a Vatikánban a római Szent Anzelm Pápai Liturgikus Intézet által a liturgikus lelkipásztori szolgálatot ellátó egyházmegyei megbízottak számára szervezett képzés résztvevőit. Arra buzdította őket, hogy erősítsék meg az egyházmegyékben és plébániákon a liturgikus oktatást, valamint mozdítsák elő a keresztény istentisztelet mélyebb megértését.

Az audiencia elején a pápa megjegyezte, hogy a kezdeményezés tükrözi a Szent Anzelm-intézet küldetését, amely „a liturgikus hagyományhoz és a II. Vatikáni Zsinat által kívánt reformhoz való teljes hűséggel” szolgálja az Egyházat. Emlékeztetett Ferenc pápa felhívására a Desiderio desideravi (Vágyva vágytam) kezdetű apostoli levelében, hogy szélesítsék ki a liturgia tanulmányozásához való hozzáférést. A dokumentumból idézve rámutatott: fontos, hogy „ezeket az ismereteket az akadémiai közegen kívül is terjesszük, hozzáférhetővé tegyük, hogy minden hívő növekedjen a liturgia teológiai jelentésének megismerésében” (35. pont).

A liturgikus és bibliai képzés erősítése

A pápa kiemelte, hogy helyi szinten megújult képzési erőfeszítésekre van szükség. „Az egyházmegyékben és a plébániákon szükség van ilyen képzésre” – mondta, hozzátéve, hogy ott, ahol még nincsenek ilyenek, Szentírás- és liturgiatanfolyamokat kellene indítani. Javasolta, hogy a Pápai Liturgikus Intézet segítsen a részegyházaknak, hogy elmagyarázzák a hétköznapi és vasárnapi lekcionáriumot, és támogassa a hívek folyamatos keresztény és liturgikus beavatását. XIV. Leó pápa arra kérte az egyházmegyei liturgikus hivatalok igazgatóit, hogy fordítsanak különös figyelmet azokra, akik Isten Igéjét hirdetik. Megjegyezte, hogy a lektorok alapos felkészítésének magában kell foglalnia az „alapvető bibliai kompetenciát, a tiszta kiejtést, [és] a válaszos zsoltárok éneklésének képességét”, valamint képesnek kell lenniük arra, hogy összeállítsák a hívek könyörgéseit.

A liturgikus reform folyamatos végrehajtása

Hírdetés

A zsinat utáni időszakra visszatekintve a pápa megjegyezte, hogy jelentős előrelépés történt a liturgikus képzés előmozdításában, de elismerte, hogy „még hosszú út áll előttünk. Ne fáradjunk el: újult erővel vállaljuk fel újra a reform ihlette jó kezdeményezéseket, és egyúttal keressünk új utakat és módszereket”. Hangsúlyozta az egyházmegyei liturgikus hivatalok felelősségét, amely magában foglalja a papok és laikusok folyamatos képzését, valamint a plébániai liturgikus csoportok, kántorok, lektorok és oltárszolgák koordinálását. Feladatuk az, hogy elősegítsék „Isten népének gyümölcsöző részvételét” és egy olyan liturgiát, amely „figyelembe veszi a különböző érzékenységeket és mértékletes az ünnepélyességében”.

A plébániai liturgikus csoportok újjáélesztése

XIV. Leó pápa aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egyes közösségekben a liturgikus csoportok száma csökkent vagy eltűnt. Arra buzdította a résztvevőket, hogy támogassák a plébániákat ezek újjáépítésében: „Azon kell dolgozni, hogy az egyházi életnek ez a területe ismét vonzóvá váljon, és képes legyen bevonni azokat az embereket, akik hozzáértőek, vagy legalábbis hajlandóak erre a fajta szolgálatra.” Végül arra kérte őket, hogy működjenek együtt a plébánosokkal olyan csoportok létrehozásában, amelyek a szertartások előkészítésére, valamint az éneklés, az igehirdetés és a szent terek díszítésének közös felelősségére összpontosítanak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »