Leó pápa a klarisszákhoz: A hivatások számának csökkenése ösztönözzön a megújulásra

XIV. Leó szeptember 21-én, hétfőn délelőtt a vatikáni Apostoli Palotában fogadta az olaszországi Kapucinus Klarissza Nővérek Szövetsége közgyűlésének résztvevőit. A hivatások nem stratégiákból, hanem az imádságból születnek – hangsúlyozta a találkozón a Szentatya.

A hivatások számának csökkenése miatt kisebbé váló szerzetesi közösségeknek nem szabad elveszíteniük reményüket. A jelenlegi helyzetnek inkább arra kell ösztönöznie őket, hogy „megújítsák életüket, és még nagyobb erőfeszítést tegyenek azok lelki kísérésére, akik bekopogtatnak a kolostorok ajtaján”; valamint arra, hogy örömteli és élettel teli közösségeket építsenek, amelyekben megtapasztalható „az Istennel való bensőséges kapcsolat, a szívélyesség, a szeretetközösség és az emberi kapcsolatok hitelessége” – Leó pápa ezekkel a szavakkal fordult az olaszországi Kapucinus Klarissza Nővérek Szövetsége közgyűlésének résztvevőihez.

A klauzúrát az Egyházzal való mély szeretetközösségben élni

A hivatások alacsony számával kapcsolatos nehézségek a Szentatya szerint segíthetnek abban, hogy a közösségek „váratlan lehetőségeket fedezzenek fel, vagy fedezzenek fel újra”, nem annyira a létszám, hanem sokkal inkább a felkínált életforma minősége szempontjából.

abból, hogy képesek vagyunk elfogadni egymást tökéletlenségeinkkel együtt, és abból a tudatból, hogy egy olyan egészhez tartozunk, amely egységet teremt” – fogalmazott XIV. Leó.

Képzés

A pápa a kezdeti és a folyamatos képzés fontosságára is felhívta a figyelmet. „Képezzétek magatokat, és neveljetek arra, hogy a klauzúrát az egymással és az Egyházzal való mély szeretetközösség szellemében éljétek; neveljetek olyan csendre, amely a sietség és a zaj uralta társadalomban felébreszti az igényt azokra az időkre és terekre, amelyekben meg lehet állni és megkülönböztetést lehet végezni anélkül, hogy attól félnénk, hogy elszalasztjuk a pillanatot.”

A Szentatya emlékeztetett arra, hogy éppen ebben áll a szemlélődő hivatás sajátos missziós küldetése. „Az evangélium iskolájában formálódva az Úr arra hív benneteket, hogy a csendben és a szemlélődésben legyetek tanúi, és úgy legyetek jelen a történelemben, mint az örömhír élő és prófétai emlékezete.”

Egy nyugtalan világban legyetek a mértékletesség tanúi

Hírdetés

Szent Klára nővéreiként a regula és a konstitúciók megtartásához hozzátartozik küldetésük alapvető vonása: „az evangéliumot élni, elhagyva mindazt, ami a világhoz tartozik, teljesen és állandóan életetek első és egyetlen szeretete felé fordulva – hangsúlyozta Leó pápa. – Ez józanságot és a dolgoktól való elszakadást, az engedelmességben való önátadást és átláthatóságot jelent. Egyszerű, ugyanakkor radikális és igényes életforma, amely a hűség értékes jele lehet különösen egy globalizált és nyugtalan világban, amelyben mintha elveszett volna a »gyökéreresztés« ízlése és képessége.”

„Szegezzétek tekinteteteket az örökkévalóság tükrére”

A Szent Klára és Szent Ferenc karizmájához való hűség jegyében – a szemlélődő imádságban, a szegénységben és az evangéliumhoz való teljes ragaszkodásban – XIV. Leó elismeréssel szólt a szövetség konstitúcióinak átdolgozásáról és korszerűsítéséről. A dokumentumok ismételten leszögezik, hogy

A pápa felidézte Szent Klára Prágai Szent Ágneshez intézett buzdítását is: „Szegezd elmédet az örökkévalóság tükrére”. „Éppen az »örökkévalóság tükrére« szegezett elmével hívlak benneteket arra, hogy tekintsetek a jelenre, annak drámáival és bizonytalanságaival együtt, valamint saját »kis világotok« kihívásaira is, amely gazdag a múltjában, és arra kapott meghívást, hogy reménnyel tekintsen a jövő felé” – mutatott rá a Szentatya.

Kölcsönös meghallgatás, szeretetközösség, szolgálat és tanúságtétel

Beszéde végén Leó pápa ahhoz a kérdéshez tért vissza, amelyet a szövetség asszisztense fogalmazott meg: vajon a női szemlélődő kolostorok képesek-e válaszokat kínálni a mai ember életének értelmével kapcsolatos kérdésekre? A Szentatya négy fontos utat jelölt meg: „az egymás meghallgatását; a koinoniát, vagyis a szándékok szeretetközösségét, amely segít elkerülni az elszigetelődést; a diakoniát, vagyis a közös szolgálatot és munkát; valamint a martyriát, az evangéliumról való tanúságtételt. Ezeket hagyom rátok, mint biztos ösvényeket utatokhoz” – mondta XIV. Leó.

Végül köszönetet mondott a kapucinus klarissza nővéreknek azért, hogy – Ferenc pápa szavaival – „legyenek fáklyák és őrszemek az Egyház és a világ számára”, és „Isten országa földi jelenlétének jelei”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »