Június 26-a a kábítószer elleni küzdelem világnapja, amelyet az ENSZ hirdetett meg 1988-ban. Ebből az alkalomból XIV. Leó pápa a Damazusz udvarban audienciát tartott, amelyen megelőzéssel és szenvedélybetegek rehabilitációjával foglalkozó szervezetek képviselői, köztük függőségtől megszabadultak vettek részt.
Kiterjedt bűnszervezetek léteznek, amelyeket az államoknak kötelességük felszámolni. Ám könnyebb az áldozatok ellen küzdeni.
megtöltik a börtönöket azokkal, akik az utolsó szemet alkotják a halál láncolatában. Aki pedig a kezében tartja a láncot, befolyásos és büntetlen marad – állapította meg beszédében a pápa.
Nem a kirekesztettektől kell megszabadulni, hanem a kirekesztéstől
Idézve Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából, XIV. Leó emlékeztetett, hogy a városok jobbak lesznek, ha hidakat és kapcsolatokat építenek, és elismerik a másik embert.
Hervadó méltóság
A pápa rámutatott, hogy a találkozó a szentév közepén jött létre, egy kegyelmi évben, amikor mindenkinek elismerik a méltóságát, amit túl sokszor lebecsülnek vagy megtagadnak.
Amikor nem kapunk levegőt, nem látunk magunk előtt távlatot, méltóságunk elhervad. Ne feledjük, hogy a feltámadt Jézus most is eljön, és ránk lehel! Gyakran olyan embereken keresztül teszi ezt,
Együtt sikerül
A szabadságról tanúskodik az a sok ember, akik eljöttek az audienciára, akik megszabadultak a függőség börtönéből. Leó pápa elmondta: veletek találkozva arra a szakadékra gondolok, ami a szívemben és minden ember szívében van. Arra a nyugtalanságra, amelyről Szent Ágoston beszélt, aki Istenben lelt békére. Mi a békét és az örömöt keressük, ezt szomjazzuk. És a sok megtévesztés csalódást okozhat nekünk, akár bele is ragadhatunk ebbe a keresésbe. Van azonban kiút: együtt. Csak így győzhetjük le a rosszat, és csak így örülhetünk.
A mai vértanúság
A pápa emlékeztetett, hogy ma is meg lehet élni a vértanúságot.
Az Egyháznak szüksége van rátok!
A bizalomban, ami az újjászületés első lépcsője, kivirágzik az élet, különösen a fiatalok élete. Isten nagy dolgokat visz véghez azokkal, akiket megszabadít a rossztól, akiknek van erejük és bátorságuk fordítani életükön.
Az Egyháznak szüksége van rátok – buzdított Leó pápa. Az emberiségnek szüksége van rátok. A nevelésnek és a politikának szüksége van rátok. Együtt minden pusztító függőség ellenében győzelemre juttatjuk azt a végtelen méltóságot, ami mindenkiben megvan. Ez a méltóság olykor csak akkor ragyog föl, amikor szinte teljesen elveszett, de ekkor rájövünk, hogy az életünk múlhat azon, hogy föl tudunk-e állni.
A pápa végül rámutatott: a lelkipásztori és szociálpolitikai intézkedésekkel támogatni kell a gyógyulás, a találkozás és a nevelés tereit, hogy senki ne maradjon le, és mind szabadok legyünk, megélve hivatásunkat a szabadságra és a békére.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


