Lenyűgöző látvány, ahogy a helyére kerül a Déli összekötő vasúti híd utolsó eleme – fotók

Lenyűgöző látvány, ahogy a helyére kerül a Déli összekötő vasúti híd utolsó eleme – fotók

A Déli összekötő vasúti híd harmadik, új vágányának utolsó elemét úsztatták fel a Dunán, és a hétvégén beillesztik a helyére. Ezután a meglévő két vágány cseréjével folytatódik a Déli körvasút fejlesztésének kulcsfontosságú eleme.

„A hétvégén a helyére kerül a Déli összekötő vasúti híd új, harmadik vágányának utolsó hídeleme is, néhány fotó erejéig érdemes még megállni és megcsodálni ezt a hatalmas munkát” – írja Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.

A Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója arról tájékoztat, hogy az új, harmadik vágány után a meglévő két híd cseréje lesz soron, akkor is a Dunán úsztatják fel az elemeket.

„Az új hídszerkezeten vezet át majd a Déli Körvasút harmadik vágánya idén tavasztól. Ezt követően a meglévő két hidat is újra cseréli a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által megbízott kivitelező, a Duna Aszfalt 2022-ig.

Hírdetés

A Déli Körvasút fejlesztése lehetővé teszi, hogy olyan vonatokat lehessen indítani, amelyek például Székesfehérvártól Hatvanig járhatnak, összekapcsolva nem csak a régiót, de megteremtve a Budapest elővárosai és külső kerületei között is a kapcsolatot – ehhez a beruházás nélkül ma a kapacitás és a Budapesten belüli új megállók is hiányoznak” – írja a BFK-vezér.

A Déli Körvasút hatalmas régió vonatközlekedésében jelent majd előrelépést az áteresztő kapacitás növelésével.

A magyarepitok.hu további látványos fotói itt találhatók.

Nyitókép: Nagy Mihály, magyarepitok.hu

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »