Lenyomták a szőlőárakat

Az idei szüreten alacsony felvásárlási árakra panaszkodnak a szőlősgazdák, több borvidéken is arról számoltak be az ágazat szereplői az MTI-nek, hogy az árak nem mozdultak el a tavalyi szintről a szőlő jó minősége dacára.

Az 1850 hektár területű Soproni borvidéken még tart a szüret, a tőkéken van még a cabernet sauvignon és a cabernet blanc. Taschner István, a Soproni hegyközségi tanács elnöke elmondása szerint a 230 borkészítő gazdából csak mintegy 20-25-nek lett számottevő termése a tavaszi fagy miatt. Az elnök például a saját, 3 ezer négyzetméteres ültetvényén csupán  100 kilogrammnyi szőlőt szüretelt. A minőséggel nincs gond, 18 mustfok alatt sehol sem szüreteltek.

Szita Ákos, a balfi Dr. Szita és Fia Pincészet egyik tulajdonosa arról számolt be, hogy a tavalyinál ötven százalékkal kevesebb szőlőt tudtak feldolgozni idén. A Soproni borvidéken tavaly 100 forintért vették át a termést. Most 100 és 110 forint közötti összeget adnak a szőlő kilogrammjáért – közölte.

Szólt arról, hogy itt a gazdák egy része külföldi, például osztrák felvásárlóknak adja el a termését, akik valamivel többet fizetnek. Taschner István  elmondása szerint kevés a magyar felvásárló, nincs választási lehetőség, ez az ár pedig nagyon alacsony.

A Balatonfüred-Csopaki borvidéken az átlagos mennyiségnél némileg kevesebb szőlő termett idén. A kora őszi tartósan meleg idő sokat javított a korábbi károk után megmaradt termésen, így  egészen jó évjárat is elképzelhető – véli a térségben működő Figula Pincészet vezetője, Figula Mihály.

Elmondása szerint a nagybani árak nyomottak, jellemzően 70-120 forint körül alakulnak kilónként. Ám azok a kistermelők, akik magas minőséget produkáltak, 150-220 forint körül is tudják értékesíteni a szőlőt – jegyezte meg.

A Somlói Borvidéken az elmúlt évek átlagához viszonyítva 50 százalékos terméskiesés várható, átlagosan hektáronként körülbelül 20 mázsa szőlő termett az idén – közölte az MTI-vel a Nagy-Somlói Borvidék Hegyközség hegybírója. Tóth Péter elmondta, a kora tavaszi fagykár a borvidék közel 30 százalékán teljes terméskiesést okozott, júliusban pedig súlyos jégverés, majd  peronoszpóra fertőzés sújtotta a térséget.

A hegybíró szerint a borvidék nagy részén a rossz termés miatt 100 forint alatti kilónkénti felvásárlási ár a jellemző, de ahol jobb minőségű szőlőt tudtak szüretelni – főként a keresett somlói fajták, a juhfark és a furmint esetében – a kilónkénti felvásárlási árak elérhetik a 200-220 forintot.

Hírdetés

A villányi borvidéken a szüreti munkák felénél tartanak: október 20-a után kezdődik a merlot, a syrah és a kékfrankos fajták szedése. Az idei év alkalmas prémiumborok készítésére – tájékoztatott Bock József borász, aki a termésmennyiséget jónak, a szőlő minőségét pedig nagyon jónak értékelte.

Elmondása szerint nettó 110-120 forinttól 200-ig alakul idén a szőlő kilónkénti felvásárlási ára. A borász megjegyezte:  a felvásárlók az országos átlagárnál hagyományosan többet fizetnek a villányi szőlőért. Az árat a szőlőfajta, a cukorfok, illetve a termőterület is befolyásolja – tette hozzá a 75 hektár saját területen gazdálkodó, felerészben felvásárolt szőlőből évente 800 ezer-egymillió palack bort előállító borászat vezetője.

A 30 hektár saját szőlőterülettel bíró Gere Tamás és Zsolt Pincészet idén összesen 20 hektárról vásárol olaszrizling, portugieser és rosé alapborok előállításához termést Gere Zsolt borász az MTI-nek elmondta: az évente több mint 300 ezer palackot értékesítő pincészet évek óta 150 forintos fix árért veszi át a szőlő kilóját, függetlenül annak mustfokától.

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken a szőlő több mint felét, a korai érésű fajtákat már leszüretelték. A hagyományos Tokaj-hegyaljai szőlők – a furmint és a hárslevelű – szedésének a közepén tartanak. Kiemelkedő minőségűnek ígérkezik az idei évjárat – értékelte a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Prácser Miklós jelezte: a mennyiség kevesebb lesz a várt, közepes 350 ezer mázsás értéknél. Az 5,5 ezer hektáros borvidéken ezúttal  250-300 ezer mázsát szüretelhetnek le.

Szólt arról, hogy a felvásárló elvárása szerint az idén külön kell válogatni az egészséges és a botritiszes szemeket. Ez  több munka és jóval több költség is a gazdának – jegyezte meg.

Kitért arra, hogy a térség legnagyobb integrátora, felvásárlója a Grand Tokaj – a korábbi Tokaj Kereskedőház Zrt. – gyakorlatilag a tavalyi árakat használja. Így a szőlő kilójáért 100-350 forintot kaphatnak idén a termelők.

Véleménye szerint sokat segít a szőlő felvásárlásánál, hogy a felvásárló termékkategóriát határoz meg, és ezeket átjárhatóvá teszi, ám a védőárként használt botritiszes szemek esetében a 80 forintos kilónkénti árat alacsonynak nevezte.

Ezt erősítette meg Köteles László, Komlóska polgármestere, őstermelő is, aki közölte: ha a szőlő “A” kategóriás és a termés teljesen ép, csak akkor fizetik ki érte a megfelelő felvásárlási árat. Amennyiben a szőlő töppedt, barna, botritiszes, akkor az ár csak a minimális 70/80 forint, vagyis szerinte “a kereskedőház a töppedt, aszús szőlőfürtöket nem tekinti értékesnek – kifogásolta.

A Grand Tokaj Zrt. azt közölte, hogy az idén már január elején kihirdette a termelési kategóriák felvásárlási árait. A különféle kategóriákban – a must cukortartalmának megfelelően – az egészséges szőlőt 100 és 160 forint közötti kilogrammonként áron veszik át. Az általános kategóriákban védőárakat is beépítettek, így a nem megfelelő minőségű termésért a szerződés típustól függően 70 és 150 forint közötti árat fizetnek.

A társaság a késői szüretelésű, és aszú borok alapanyagáért 250 és 350 forint kilónkénti árat fizet. Az első osztályú aszúszemeket kilogrammonként 2500, a másodosztályúakat 2000 forintért veszi meg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »