Lenyomta az alkotmánymódosítás a Népszabadságot

A közmédiát nem érdekli a Népszabadság megszüntetése, szombaton is csak az alkotmánymódosítás került terítékre az állami rádiónál.

Bár a miniszterelnökkel a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsora szombaton délután készített interjút, nem kérdezett rá a napilap felfüggesztésére. A témára Orbán Viktor sem tért ki – a beszélgetés jelentős része az elbukott kvótanépszavazás utáni alaptörvény-módosításról szólt. Utóbbit egyébként a jogvédők értelmetlennek tartják, a magyar hatóságok ugyanis eddig is egyedi kérelmek alapján bírálták el a menekültstátus iránti kérelmeket, csoportos betelepítésre nem volt lehetőség.

Személyesen jegyzi az alaptörvény-módosítást, ígérte a Kossuth rádió vasárnapi újság című műsorában Orbán Viktor. Azt mondta:

„A szöveg egyértelműen kimondja, hogy Magyarországra idegen népességet nem lehet betelepíteni és azt is kimondja, hogy egyedi kérelmet pedig a magyar parlament által meghatározott jogszabályi rendben lehet elbírálni és akkor szerezhet valaki jogot arra, hogy Magyarországon élhessen. Tehát nincsen sem csoportos, sem egyéni betelepítés. Arról, hogy ki tartózkodhat Magyarország területén és ki élhet itt, erről minden egyes ilyen szándékkal rendelkező emberről meghozott egyedi döntés alapján dönthet az, akit a magyar parlament erre felhatalmaz.”

Hírdetés

A Magyar Helsinki Bizottság szerint egy ilyen módosítás nem jelent érdemi változást az eddigi szabályozáshoz képest.

„A miniszterelnök által benyújtandó tervezet állítólag azt fogja kimondani, hogy csak a magyar jogszabályok szerint egyéni esetekben elbírált kérelmek alapján lehet Magyarországra telepíteni külföldieket, illetve Európai Uniós országokon kívül érkezőket. Hogyha megnézzük, hogy ez a mostani európai uniós menekültügyi szabályokhoz hogy viszonyul, akkor igazából az alkotmánymódosítás nem hoz érdemi változást” – nyilatkozta Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

Az alaptörvény-módosításhoz a Jobbik biztosíthatja a kormánypártoknak a kétharmadot a parlamentben. A párt tárgyalna is, de úgy látják: amíg nincs pontos szöveg, nincs miről.

„Orbán Viktornak a mai interjúja is csak a sok találgatás közé tud felsorakozni. Nagyon kevés kézzel fogható és nagyon kevés olyan írásbeli anyag van, talán egyáltalán nincs is, amelyben láthatnánk, hogy mi is Orbán Viktornak az alaptörvény-módosítással kapcsolatban a koncepciója” – ismertette pártja álláspontját Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: a Jobbik célja hogy megvédjék az országot, ezért a kvóta valamennyi formáját elutasítják. Az alkotmány-módosító javaslatról pedig várhatóan az Orbán – Vona találkozó után tudnak véleményt mondani.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »