Lenhardt Balázs: Kik vadásznak ránk?

Lenhardt Balázs: Kik vadásznak ránk?

Orwelli világot élünk a XXI. század elején, ahol a nyugati liberális demokráciák véleményvezérei mondják meg, hogy miről, mit szabad gondolnia az embernek. Közben ezek a „politikailag korrekt” álláspontok egyre távolabb vannak a valóságtól, amit azért lassan észlel a célközönség is. A király meztelen, de ezt nem csak látják az emberek, hanem egyre többen mondják ki. A liberális véleménydiktatúra persze mindent elkövet, hogy ezt ellensúlyozza, és naponta önti ránk a szokásos lózungjait, amire feltűnően kevésbé fogékony a közvélemény, ezért egyre kétségbeesettebben, habzó szájjal hazudnak.

A közelmúltban történt eseményekre reflektálok, a migránsok által napi szinten elkövetett súlyos erőszakcselekményekre. Amit a liberális sajtó a megbízóik érdekeinek megfelelően igyekszik leplezni, teljesen fittyet hányva az alapvető társadalmi funkciójukra, ami elsősorban a tényekről való tájékoztatás lenne. Ulfkotte után már kétségbevonhatatlan bizonyítékok is vannak erre, aki Megvásárolt újságírók című könyvében pontosan leírta napjaink médiaviszonyait. Sajnos a sok évtizede folyó agymosás hatékonyságát nem tudja semmisé tenni néhány jól sikerült könyv, vagy egy olyan döbbenetes eset, amikor a szégyenletes 2016-os szilveszterén Kölnben és más német nagyvárosokban a nőket ért tömeges molesztálást és megerőszakolást egész egyszerűen központi utasításra elhallgatta a német sajtó. De az egyoldalú hírmonopólium már a múlté, a rendszer szerencsére repedezik, sőt időnként inog, persze az ideológiailag jól kiképzett médiamunkatársak, politikusok és segítőik tovább ordítják a régi nótát a múlt végképp eltörléséről.

Chemnitzben augusztus végén a más kulturális közegből érkezők a rájuk jellemző erőszakos módon közeledtek hölgyekhez, akiket német férfiak védelmükbe vettek. Érdekes módon a származási kérdésekre mindig nagyon érzékeny liberális sajtó most azonnal közölte, hogy kubai és orosz gyökerű németek voltak, mintha ennek jelentősége lett volna. A primitív embereknél megfigyelhető konfliktuskezelési módszerrel kezelték az afgánok a helyzetet, és leszurkálták a németeket, amibe az egyik fiatal apa bele is halt. A sajtóból természetesen megint nem lehetett értesülni a történtekről, amit az egyik jogosan felháborodó börtönőr szivárogtatott ki végül a városban. Ezért persze nem dicsérték meg, hanem felfüggesztették állásából, hiszen főbenjáró vétek az igazság kimondása, sokan most is börtönbe ülnek érte Németországban. Kelet-Németország a poroszos hagyományoknak és fura módon talán a szocialista időszaknak köszönhetően ma még egészségesebb immunrendszerrel bír, mint a fogyasztás templomában áldozó, hetven éve a bűnös nép tudatával fertőzött Nyugat, így ha már az államhatalom nem segít rajtuk, akkor az értelmesebb réteg rájött, hogy magukat kell megvédeniük.

Azért vonult az utcára sok ezer német hazafi, futballszurkoló vagy átlagpolgár, hogy semmi mást ne kívánjanak, mint a saját országukban szabadon és biztonságban élni. Hogy ne legyenek kitéve annak, hogy bármikor megerőszakolhatják a feleségét, vagy elvágják a fia torkát a nyílt utcán az eltérő kultúrájúak, és közben ő köteles ezt csendben, zokszó nélkül tűrni. Nem gyújtották fel a belvárost vagy törtek be kirakatokat, mint a baloldali „antifa” fiatalok szoktak, csupán végigvonultak azt az alapvető igazságot kiabálva, hogy „Wir sind das Volk!”. Nem voltak atrocitások a menekültekkel szemben, így a liberális média is csak azt a „rémképet” tudta kétségbeesésében vizionálni, hogy a barna bőrű embereket megállították az utcán. Ami persze nem zavarta őket abban, hogy a cikkeikben már neonáci felvonulásról beszéljenek, sőt egy jelentős hazai fórumuk címében egyenesen az utcán vadászó nácikról hazudjanak.

Miközben valódi konfliktus csak az antifák szokásos megjelenése miatt történt. Ezek a szerencsétlenek minden nemzeti önvédelmet neonáci cselekményként azonosítanak, és állandóan keresik a fizikai összeütközés lehetőségét a méltósággal megemlékező hazafiakkal, mint Drezda elpusztításának évfordulóján. Ez történt Chemnitzben is, ahol a rendőrség végül vízágyúkat vetett be az agresszív baloldali csőcselék védelmében, akik vég nélküli provokációjukkal igyekeztek verekedést kezdeményezni, hogy aztán lehessen majd a „vérszomjas” neonácikkal riogatni a német közvéleményt.

Hírdetés

Ami természetesen meg is történt: Angela Merkel kancellár és bűntársai azonnal nyilatkozatokat adtak ki, elítélve a tűrhetetlen állapotokat, a dühöngő migránsterrort, és az állami szervek cselekvőképtelenségét, amiért képtelenek betartatni a törvényeket és megvédeni saját állampolgáraikat. Na jó, ez csak keserű irónia. Merkel és a többi németellenes beteg természetesen a chemnitzi „erőszakos” tüntetésen résztvevőket ítélte el, hiszen hogy merészeltek szót emelni saját és népük legelemibb jogáért, ami az élethez és a biztonsághoz fűződik?! Michael Kretschmer tartományi miniszterelnök egyenesen azt állította, hogy a tüntetésekre idegenellenes kommentárok, összeesküvés-elméletek és álhírek terjesztésével mozgósítottak az interneten. Tehát nem azért, mert ez a századik hasonló eset Németországban, amire már a birkának trenírozott nép is azt mondja, hogy elég volt…

Egy bő héttel később a szászországi Köthenben is halálra késeltek egy 22 éves fiút az afgánok, aki egy tőlük teherbe esett német lány védelmére próbált kelni. Mivel más eszközük hirtelen nem volt, most azt találta ki a liberális hazugságipar, hogy az áldozat bátyja szélsőjobboldali bűnöző, mintha ennek bármilyen köze lehetne ehhez az értelmetlen gyilkossághoz. Ez az ő módszerük: a valóság objektív bemutatása helyett minden esetben nácizni kezdenek, hogy eltereljék a figyelmet a lényegről. Sajnos sok agymosott ember még most sem lát ezen az egyértelmű játszmán, és elhiszi azt, amivel etetik.

A 18 éves afgán srác is nyilván csak az utcán masírozó félkatonai szervezetek elől menekült be az Oktogonon a női vécébe, és ha már ott „véletlenül” talált valakit, akkor fél órán keresztül meg is erőszakolta. De nyilván nem tehet róla, hiszen olyan sokként érte a magyarok idegenellenessége, amit csak ilyen módon tudott levezetni szegény.

Aki még szeretne keresztény Európában szabadon és nyugodtan élni, és szeretné, ha az unokái is így nőhetnének fel, az gondolkozzon el, hogy valójában kik is vadásznak ránk?! A „tomboló neonácik”, a Sorosok hálózatán és pénzén ide kívánkozó más kultúrájúak vagy a liberális véleménydiktatúra üzemeltetői, akik legfőképpen a szabad gondolkodást és a tények kimondását üldözik?

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »