Lengyelországban május 18-án tartják az elnökválasztás első fordulóját

Lengyelországban május 18-án tartják az elnökválasztás első fordulóját

Lengyelországban május 18-án tartják az elnökválasztás első fordulóját Mészáros Richárd2025. 01. 08., sze – 20:39

Lengyelországban május 18-án tartják az elnökválasztás első fordulóját – jelentette be szerdán Szymon Holownia, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) elnöke.

Második fordulót június 1-én rendeznek, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a szavazatok több mint ötven százalékát – mondta el Holownia.

A választási időpont meghirdetése után a házelnök jövő szerdán rendeli el formálisan az elnökválasztást, ezzel hivatalosan is megkezdődik majd a választási kampány.

A 2015 óta hivatalban lévő államfő, Andrzej Duda nem pályázik a posztra, mert a lengyel alkotmány szerint a hivatalban lévő elnök csak egyszer választható újra.

A fő lengyel kormányzó erő, a Polgári Koalíció (KO) pártszövetség Rafal Trzaskowski varsói főpolgármestert állítja jelöltnek. A fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje pedig a párton kívüli Karol Nawrocki történész, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete elnöke.

A választáson maga Holownia is indul a Lengyelország 2050 nevű koalíciós párt jelöltjeként, a szintén koalíciós Új Baloldal pedig Magdalena Biejat szenátusi alelnököt indítja.

Hírdetés

Az ellenzéki pártok közül a kispártokból álló Konföderáció, valamint a Szabad Republikánusok nevű tömörülés állított jelölteket Slawomir Mentzen és Marek Jakubiak személyében.

A szejm szerdán napirendre tűzi a Lengyelország 2050 tervezetét, amely értelmében az elnökválasztás eredményét nem az ebben eddig illetékes legfelsőbb bírósági kamara, hanem a legfelsőbb bíróság három egyéb kamarája hagyná jóvá. A megoldás csak az idei elnökválasztásra vonatkozna.

Ez azzal függ össze, hogy a kormánykoalíció kétségbe vonja a választási ügyekben illetékes kamara státuszát, mert annak tagjait a PiS kormányzása idején nevezték ki.

Holownia szerdai sajtóértekezletén aggodalmának adott hangot, hogy a legfelsőbb bíróságra vonatkozó belpolitikai konszenzus hiányában a fő lengyel politikai szereplők nem ismerik majd el az elnökválasztási eredményt. „Félő, hogy abban az esetben négy elnökünk lesz” – jelentette ki a házelnök. Kifejtette: Andrzej Duda akkor „azt állítja (…), hogy utód híján meg kell hosszabbítania hivatali időszakát”.

A szejm elnöke (vagyis Holownia) pedig „időközi király” lehet – utalt a politikus arra, hogy a lengyel alkotmány szerint átmenetileg a szejm elnöke látja el az államfői feladatokat, amennyiben az államfő nem tudja betölteni ezeket.

További „két elnök” pedig akár 20 ezer szavazatnyi különbséggel kerülhet ki a második választási fordulóból, mögöttük pedig „öt–öt millió ember áll az utcákon” – figyelmeztetett Holownia.

Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke szerdán újságíróknak szükségtelennek nevezte a választási ügyekben illetékes kamarát érintő változásokat. Holownia pártjának tervezetét Wlodzimierz Czarzasty baloldali alsóházi alelnök is bírálta.

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen elnökválasztást.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »