Lengyelországban egy orosz kémcsoport újabb állítólagos tagját vették őrizetbe

Lengyelországban letartóztattak egy ukrán állampolgárt, az orosz hírszerzésnek kémkedő csoport tizenötödik tagjáról van szó – közölte hétfőn Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter.

A lengyel államügyészség és a Belbiztonsági Ügynökség (ABW) által folytatott nyomozás keretében letartóztatott férfi katonai létesítményeket és tengeri kikötőket figyelt meg, és az orosz fél rendszeres fizetésben részesítette – írta Kaminski a Twitter közösségi honlapján.

Ügyészségi közlemény szerint a Lengyelországban 2019 óta élő férfit szervezett bűnözői csoportban való részvétellel és külföldi hírszerzés javára folytatott, Lengyelország érdekeit sértő tevékenységgel gyanúsították meg, amiért tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A bíróság jóváhagyta a gyanúsított háromhónapos letartóztatását.

Hírdetés

A kémcsoport első tagjainak letartóztatásáról a lengyel belügyi tárca március közepén számolt be. Az ügyben folytatódik a nyomozás annak érdekében, hogy a kémcsoport tevékenységének részleteit kiderítsék, és leleplezzék a hálózat minden tagját.

Korábbi közlések szerint a kémcsoport többek között vasútvonalak megfigyelésével, a NATO-val és Lengyelországgal szemben folytatott ellenséges propaganda terjesztésével foglalkozott, és szabotázsakciókat is előkészített.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »