Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter határozott figyelmeztetést küldött Oroszországnak az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén hétfőn New Yorkban. A politikus szerint Moszkvának nincs oka nyafognia ha rakétáit vagy repülőgépeit lelövik, miután engedély nélkül behatolnak a NATO légterébe.
A tanácskozást azt követően hívták össze, hogy szeptember 19-én három orosz katonai repülőgép 12 percen át sértette meg Észtország légterét, mielőtt olasz F–35-ösök visszaszorították volna őket. Az incidens előzménye, hogy Oroszország szeptember elején drónokat küldött Lengyelország és Románia irányába is, ami fokozott készültségbe helyezte a szövetséget.
„Csak egy kérésem van az orosz kormányhoz: ha ismét engedély nélkül lépnek be a légterünkbe, akár szándékosan, akár tévedésből, és lelőjük a gépet vagy rakétát, akkor ne nyafogjon” – mondta Sikorski, hozzátéve: „Figyelmeztettek benneteket.”
Donald Tusk lengyel miniszterelnök hétfőn ugyancsak megerősítette: Varsó kész minden behatoló repülőeszközt megsemmisíteni.
– fogalmazott.
Sikorski beszédében Moszkvát kemény szavakkal is illette, kijelentve, hogy Oroszország sem a nemzetközi jogot, sem a békés együttélést nem tiszteli, miközben „őrült nacionalizmusa” és birodalmi törekvései folytatódnak.
Az ismétlődő orosz légtérsértések miatt az Európai Unió tárgyalásokat kezdett egy úgynevezett „drónfal” kiépítéséről, amely Európa keleti határát védené. A tervről pénteken hét uniós tagállam, az Európai Bizottság és Ukrajna egyeztet majd online.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


