Lengyelország védelmi minisztere és a Lengyel Néppárt (PSL) elnöke, Władysław Kosiniak-Kamysz bejelentette, hogy tíz nagyvárosban föld alatti metróvonalakat építenének. A cél nemcsak a közlekedés javítása lenne, hanem, hogy ezek az építmények polgári védelmi óvóhelyként is szolgáljanak.
Kosiniak-Kamysz– azt mondta, hogy a projekt az úgynevezett „Infrastruktúra Pajzs” program része lesz. A tervezett metróvonalak a már meglévő vasúthálózathoz kapcsolódnának, és városonként körülbelül 10–11 kilométer hosszan futnának a föld alatt.
A rendszer úgy lenne kialakítva, hogy „114 000 ember számára biztosítson hosszú távú menedéket, fejenként négy négyzetméternyi hellyel, és akár 500 000 embernek nyújtson átmeneti óvóhelyet” – magyarázta a miniszter.
A becslések szerint a hálózat kiépítése hat városban akár 32 milliárd zlotyba (csaknem 7,6 milliárd euróba) is kerülhetne, kilométerenként nagyjából félmilliárd zloty költséggel. Kosiniak-Kamysz elmondta, hogy a terv az ukrajnai tapasztalatokra épül.
„A kijevi példát követjük, ahol légiriadók idején 70 000 ember keres menedéket a metróban.”
– mondta. Lengyelországban jelenleg is élénk vita zajlik arról, miként és hol kellene polgári védelmi óvóhelyeket építeni.
Körkép.sk, Polskie Radio
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


