Lengyelország a szebb jövőre szavazott

A lengyelek változást akarnak – mondta Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete annak kapcsán, hogy az ellenzéki Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztást.

Bár vannak az európai átlag feletti lengyel sikerek, de vannak problémák is, alacsony bérek, munkanélküliség, ezért a választók nem annyira folyamatosságra szavaztak, mint inkább az új impulzusra – mondta Roman Kowalski.

Ez részben nemzedéki kérdés, a többség a fiatalabb jelöltet választotta, aki a mai problémákra érzékenyebb lehet – tette hozzá. Kérdésre válaszolva a nagykövet elmondta, hogy a lengyel belpolitika radikalizálódását nem tartja reális veszélynek, Lengyelországban nincs jelentős támogatottsága a szélsőséges erőknek.

Hírdetés

Roman Kowalski elmondta, miután a lengyel elnököt az állampolgárok közvetlenül választják, jelentős hatalma van, például megvétózhat törvényeket és közvetlenül felügyeli a biztonságpolitikát, a hadsereget. Lengyelország a szebb jövőre szavazott.

„Sajnos ezek most fontos témák Európában és azon kívül is” – fűzte hozzá. A lengyel nagykövet szerint azonban ezen a területen nem várható nagy változás. Az új elnök is támogatja a lengyel-amerikai együttműködést és Ukrajna kapcsán is hasonló az álláspontja, mint elődjéé.

Nagyobb változások inkább szociális és gazdasági téren várhatók, különösen az uniós együttműködéssel összefüggésben – mondta Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete az M1 aktuális csatornán. Az országos választási bizottság hivatalos eredménye szerint a lengyel elnökválasztás második fordulóján, vasárnap a legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság jelöltje Andrzej Duda a szavazatok 51,55 százalékával győzött. Riválisa, a kormányzó Polgári Platform támogatásával második elnöki mandátumért induló Bronislaw Komorowski a voksok 48,45 százalékát kapta. A részvételi arány 55,34 százalékos volt. Andrzej Duda augusztus 6-án lép államfői hivatalába.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »