Lengyel tévéigazgató: zsidók szervezik a kormányellenes tüntetéseket

Lengyel tévéigazgató: zsidók szervezik a kormányellenes tüntetéseket

Lengyelországban a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság Párt alakította konzervatív, nemzeti kormány az elmúlt hónapokban nagytakarítást hajtott végre az eddig jobbára ottani libsik irányította sajtó, az igazságszolgáltatás berkeiben, illetve a magzatot, s ezzel a lengyel nemzetet védő törvényt hozott. Marcin Wolski író, újságíró, szatirikus és 2016 óta egy állami tévéállomás igazgatója a legutóbbi lengyelországi tüntetéshullám hátterét boncolgató műsorban azt merészelte állítani, hogy a tüntetők mögött zsidók állnak – írja az Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának Fóruma című izraeli hírportál.

Marcin Wolski, a TVP2 állami lengyel tévéállomás igazgatója a múlt év végi, s ez év elejei lengyelországi kormányellenes tüntetésekkel foglalkozó műsora során azt állította, hogy zsidók állnak a jelenlegi keresztény konzervatív varsói kormány elleni tiltakozások mögött. Mint ismert, a magukat ellenzéki demokratákként meghatározó csoportok Lengyelország nagyobb városaiban, de még a varsói törvényhozás épületében is tüntetéseket szerveztek a társadalmi, illetve a sajtót és az alkotmánybírák kinevezését érintő törvények legújabb ellen.
A legutóbbi választásokat megnyerő Jog és Igazságosság Pártja (PiS) alakította kormány az utóbbi időkben a katolikus keresztény és a lengyel nemzeti értékeknek megfelelően Lengyelországban igen megszigorította az abortusz engedélyezését, lehetővé tették a nemzeti kormány ellen áskálódó állami médiák vezetőinek elbocsátását, valamint a konzervatív értékekkel egyértelműen szemben álló alkotmánybírák leváltását.

Hírdetés

A nemzetellenes médiák berkeiben végrehajtott rendcsinálás keretén belül a lengyel kormány a TVP2 nevű állami tévéállomás igazgatójává még tavaly kinevezte Marcin Wolski írót, újságírót, szatirikust, a Gazeta Polska ismert és kedvelt publicistáját. A tüntetések hátterét megvilágító, a nemzetközi és a lengyelországi zsidóság körében nagy felháborodást kiváltó tévéműsorban Wolski a többi között azt mondta, pontosabban félreérthetetlenül arra célzott, hogy Lengyelországban zsidók szervezik a kormányellenes tüntetéseket. Wolski szatirikus mivoltához hűen az interjúban viccesen megjegyezte: „a tüntetők nem oplateket, hanem maceszt osztogattak egymásnak.” („Oplatek”, többes száma „oplatki”, egy vékony, többnyire téglalap alakú, búzalisztből, vízzel, ám kovász nélkül sütött ostya, amelyet a lengyel és részben litván római katolikusok fogyasztanak, ajándékoznak egymásnak a vigília és a karácsony szentestei ünnepi étkezés idején. Az „oplatek” Jézus betlehemi születésével kapcsolatos ismert képekkel van díszítve – H. J.) Marcin Wolski a macesz és az oplatek ütköztetése után a tüntetések szervezőinek kilétét még egy szatirikus dal eléneklésével is igyekezett egyértelművé tenni.

A lengyelországi zsidó vezetők máris tiltakoztak az ottani Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál Marcin Wolski fentebb említett, egyenes tévéadásban elhangzott megnyilvánulásai miatt, s természetesen követelték az azonnali leváltását. Mi több, az egyik lengyelországi zsidó vezető még egy csomag maceszt is küldött Wolskinak, azért, hogy ráérő idejében majszolgassa azt, hogy eldönthesse: mi a finomabb, az oplatek vagy a macesz.

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »