Lengyel szurkolók Dunaszerdahelyen: Ria-ria Hungária

Lengyel szurkolók Dunaszerdahelyen: Ria-ria Hungária

Óriási sajtóérdeklődés kísérte az FC DAC Európa-ligás első selejtezőkörét, amit hazai pályán játszott a lengyel bajnokság negyedik helyezett csapatával, a MKS Cracovia Kraków-val. FC DAC – MKS Cracovia Kraków 1:1.

Nemcsak a sajtó, hanem a szép számban jelen levő krakkói és a dunaszerdahelyi szurkolók is nagy lelkesedéssel várták a mérkőzést. Hyballa edző az esélyek latolgatásakor 50%-ot adott csapatának a MOL Arénában a győzelemre. A mai mérkőzés ezt a győzelmet nem hozta meg, a döntetlen volt a legigazságosabb eredmény. Viszont magyar-lengyel barátság ide-oda, a jobbnak győznie kell jövő héten csütörtökön.

A felvezetés első pillanatától minden szurkoló feszülten várta a megszokott ceremóniákat, hogy az idény első mérkőzésén szívből köszönthesse a pályára érkező kedvenceit.

A nem sok nemzetközi tapasztalattal rendelkező piros-fehér krakkói csapatot elképesztő hangerővel és lelkesedéssel buzdították a vendégszektort elfoglaló szurkolóik.

Természetesen a hazai sárga-kékek sem maradtak alul, így remek hangulat fogadta a játékosokat.

A magyar lengyel örök barátságnak is hangot adtak, amikor a lengyel drukkerek a Ria-ria, Hungária skandálásába kezdtek és a dunaszerdahelyiek csatlakoztak, felejthetetlen pillanatként éget bele a szívekbe.

Hírdetés

A koreográfia leírhatatlan volt. A dunaszerdahelyi B-közép a lengyel nemzeti színekben, a krakkóiak szektora pedig a magyar trikolór színeiben pompázott.

Ilyen sportszerű és barátságos szurkolásnak még nem volt tanúja a MOL Aréna.

A kezdősípszó a pályára szegezte a figyelmet. A krakkói csapat a tizenhatos és a félpálya között védekezett, a DAC próbálta fellazítani az áttörhetetlennek tűnő falat, ami a 10. percben sikeres támadást jelentett, ám Vida Krisztopher bombáját védte a lengyel kapus. Egy-egy krakkói hibát kihasználva a dunaszerdahelyieknek sikerült támadásokkal veszélyeztetni a lengyel kaput. A piros-fehérek ellentámadásai alkalmanként megzavarták a szerdahelyiek védelmét, de a félidő feléig ezt kivédekezték a hazaiak. Nagy helyzetet hagytak ki a krakkóiak, a 28. percben, amikor az oldalbedobást három fejeléssel épp csak Jedlička kapuja fölé pöccintették.

A 37. percben a DAC játékosai közül szinte mindenki a labda kapuba gyötrésén dolgozott, ám a nagy harc szögletrúgással ért véget, amit Kalmár fejelt Peškovič kezébe. Az ellentámadást pedig Jedličkának kellett kétszer is bravúrral hárítani. A harmadik nem is sikerült. Kalmár könnyelműen eladott labdájával iramodtak a krakkóiak 20 méterről a kapura, ám a labda az újonc Kružliakról olyan szerencsétlenül pattant, hogy a hálóba jutott. FC DAC – MKS Cracovia Kraków 0:1.

S amikor a hangulat egy kicsit kezdett alábbhagyni, akkor robbant két percen belül a hangorkán, mert a 43. percben a DAC Divković találatával kiegyenlített. FC DAC – MKS Cracovia Kraków 1:1.

A második félidőben a DAC-nak mindent bele kellett adnia, hogy megszerezze a vezetést. Azonban a helyzetek kiegyenlítettek voltak. Kalmárnak voltak lehetőségei, ezeket azonban pontosabban kell megjátszania. Zúgott a „Harcoljatok!”, s a „Győzni kell ma!”. A szurkolók hajtották a hazai csapatot. Az indulatok is megjelentek a játékban. Davist, akinek már volt sárgalapja, le is cserélte Hyballa. Beszorultak a hazaiak a térfelükre. A kitörésekkor a csapattagok Kalmárt keresték az előreívelt labdával, azonban erősítésre volt szükség a csatársorban. Beállt Taiwo a játékba. A nagy iram lassan kimerítette a DAC focistáit, egyre többet hibáztak.

A hazai csapat kihasználta az összes cserelehetőségét. A beállt játékosok – Blackman, Ramiez, Taiwo – felpörgették a játékot. Az utolsó percekben Kalmár kiharcolt egy szabadrúgást jó 25 méterre a kaputól, amit ő rúgott, de elkerülte pár centivel a jobb felső sarkat. A hosszabbításban a krakkóiak helyzetét még kivédte Jedlička, a DAC-ét pedig Peškovič. Így döntetlennel zárult a nagy iramú mérkőzés.

A visszavágót jövő héten, július 18-án, csütörtökön 19 órakor rendezik Krakkóban. A továbbjutó a 2. selejtezőkörben a görög Atromitosz Athénnal találkozik majd. Továbbjutásunk esetén az 1. mérkőzést Dunaszerdahelyen játsszuk, július 25-én, csütörtökön, a visszavágót pedig augusztus 1-jén.

Kép: Hideghéthy/Felvidék.ma


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »