Lengyel politikusnak adott menedékjogot Magyarország

Lengyel politikusnak adott menedékjogot Magyarország

Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes – közölte a Mandinerrel a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a lap csütörtöki online kiadásában megjelent interjúban arról is beszélt: Lengyelországban jogállamisági válsághelyzet van.

Gulyás Gergely emlékeztetett: az elmúlt években sokszor került elő a jogállamiság kérdése, például Magyarország kapcsán, pedig ha ezt a kategóriát nem a liberálisok „ejtették volna túszul és használnák politikai fegyverként”, akkor az elmúlt hónapokban lett volna ok Európában az aggodalomra, elsősorban éppen a lengyel kormány ténykedése miatt.

A tárcavezető fontosnak nevezte: Magyarország nem avatkozik be más országok belpolitikájába, „pláne nem úgy, ahogy mások szoktak a miénkbe”.

Mégis ki kell mondani: Lengyelországban jogállamisági válsághelyzet állt elő a tavalyi választás után a Tusk-kormány cselekedetei következtében – fogalmazott Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely megerősítette azokat a sajtóhíreket, hogy

Marcin Romanowski, az előző varsói kabinet igazságügyi miniszterhelyetese Magyarországra érkezett és politikai menedékjogot kért a magyar államtól.

Hírdetés

Meg is kapta, a magyar és az uniós jogszabályokkal összhangban – jelentette ki a tárcavezető.

Tájékoztatása szerint a volt igazságügyi miniszterhelyettes esetében konkrét bizonyíték is van a tisztességes eljárás hiányára, hiszen idén nyáron annak ellenére tartóztatták le, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tagjaként mentelmi jog illette meg. Csak azután bocsátották szabadon, hogy a közgyűlés elnöke hivatalosan tiltakozott a lengyel hatóságoknál, majd egy lengyel bíróság is megerősítette, hogy a letartóztatás jogsértő volt – mutatott rá.

Gulyás Gergely kiemelte: a magyar állam nem tud betekinteni egy másik ország hatósága által lefolytatott eljárásba, így a vád megalapozottságáról sem tudnak állást foglalni.

Itt azonban politikai menedékjogról van szó, ami abban az esetben adható meg, ha az érintett ügyének pártatlan, politikai befolyástól mentes elbírálása nem biztosított minden kétséget kizáróan a hazájában – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A tárcavezető kitért arra is: a menedékkérők kapcsán a magyar kormány ugyanazt mondja 2015 óta. Ha valaki háború elől menekül vagy politikai okokból fenyegeti üldöztetés – mint korábban például Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt –, akkor az esetleges politikai vitákat is vállalva kell biztosítani a menekültstátuszt.

Ez a különbség a migráció és a menekültek támogatása között – jelentette ki Gulyás Gergely.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »