Lengyel Legnyomorultabb László

Lengyel Legnyomorultabb László

Lengyel László baloldali politológus a Klubrádió műsorában szidalmazta a Fidesz szavazóit. Szerinte a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre. Ahogy több cikkünkben is megírtuk: a baloldal képtelen méltósággal tudomásul venni a vasárnapi borsodi időközi választási vereséget.

Lengyel László baloldali politológus szerint a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre a falvakban, de nem csak ezt mondta. Kijelentette, hogy a falvakban és a kisvárosokban a kormánynak áll a zászló, ebben most már tendencia van, ez nem újdonság. Az, amit a kormány a városoknak próbál nyújtani, az nulla, a szomorúbb, hogy amit az ellenzék a falvaknak nyújt, programban, gondolkodásban, hogy mi a jövőjük, az is nulla – közölte.

Ő nem látja, hogy az ellenzék mit tudott volna mondani ezeknek az – egyébként szerinte – nyomorult falvaknak. Lengyel azt is mondta: furcsa dolog, hogy a legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre, csak onnan remélnek anyagiakat, az ellenzéktől egyáltalán nem remélnek semmit.

Hírdetés

Az Alapjogokért Központ mindezt így kommentálta:

Elég sokan lehetnek viszont.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »