Lengyel László undorító húzása

Lengyel László undorító húzása

Kölcsönös tanulás címmel jelent meg Lengyel László írása a Népszava szombati mellékletének hasábjain. A publicista saját véleményét foglalta össze a vezérdemokráciából személyközpontú tekintélyuralomba tartó útról. Lengyel szerint a vezérdemokráciák hosszútávon tekintélyuralmi rendszert eredményeznek, hiszen olyan tanulási folyamatokat indítanak el, melyben a vezető politikusok és a „hívek” megtanítják egymásnak a jogtalan és erkölcstelen új szabályokat.

A publicista szerint míg Donald Trump vagy Boris Johnson vezérdemokráciát, addig Putyin, Hszi Csin-ping, Erdogan, Lukasenka, Vucsics és Orbán már személyközpontú tekintélyuralmakat épít ki.

A publicista ezt követően elemezni kezdi az általa tekintélyuralmi rendszerűnek minősített állam- és kormányfők, valamint szavazóiknak személyiségét. Lengyel László szerint az általa autokratikusnak nevezett politikai vezetők személyüket illetve populisták, tömegbefolyásolók és tömegvezéreltek.

Az író ezt követően tér át írása azon részére, melyben úgy fogalmaz: „létezik egy személyüket szerető, hívő választói tömegük, amelyre bizton támaszkodhatnak. A választók társadalmi háttere jól felismerhető: idősebb, iskolázatlanabb vidéki és/vagy rozsdaövezeti szavazók, akik ellenségei a globalizációnak és a migrációnak” – fogalmaz a publicista. Lengyel László szerint az autokratikus vezetők szavazói (így az általa autokratikusnak tartott Orbán szavazói is) nőellenesek, homofóbok, rasszisták és antiszemiták, akik „félik és gyűlölik a nagyvárosi életformát”

A publicista még hozzáteszi, hogy az alábbi vezetők egyfajta „valláspótlékot” képeznek szavazóik számára, akik védelmezői szerepkörrel rendelkeznek és megvédik a választókat a „támadó, veszélyeztető külvilággal szemben”, illetve stabilizációt biztosítanak.

Hírdetés

Nem ez az első alkalom, hogy a Népszava hétvégi mellékletének hasábjain a kormánypárti szavazókat mélyen sértő kijelentéseket tesznek személyüket illetően különböző publicisták. Pár héttel ezelőtt Bruck Gábor fogalmazott úgy a lap hasábjain (a kormánypárti szavazókra utalva), hogy „a tízmillió magyarból hétmillió tanulatlan, szegény, öreg vagy beteg”.

Fotó: YouTube

www.mandiner.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »