Lengyel László tényleg zseni

Lengyel László tényleg zseni

A magyar baloldal gonosz varázslója a Népszavában mondta ki az Igét vasárnap reggel hétkor, ami órákon belül tönkretette a szocialista pártot.

Sokan találgatják, mi lehet az igazi oka az MSZP ennyire drámai, az elemzőket is sokként érő megzuhanásának. Pedig, jó reggelt, 2019-ben járunk, amikor a közbeszéd legfontosabb szereplői a sárkányok és a lovagok. A megoldás ennek megfelelően az, hogy egy gonosz varázsló a hibás.

Závecz Tibor közvélemény-kutató azt nyilatkozta,, hogy a kutatóintézetek azért lőttek lényegében mindannyian ennyire durván mellé az EP-választás eredményének megjósolásakor, mert az ellenzéki szavazók jó része szó szerint az utolsó pillanatokban, akár már a szavazófülkében döntötte el, hogy kit ikszel be, ezért most a dátumnak is nagy jelentősége lesz. Vasárnap reggel hét óra nulla nullakor, a szavazóhelyiségek megnyitás ának pillanatában a után egy órával élesítette a Népszava Lengyel László “Népszavazás egy új Európáról és egy új Magyarországról” című cikkét. A szerző az EP-választás tétjét és esélyeit latolgató írás dereka táján rejtette el az Átkot, ebben a szakaszban: “Az észszerű választás ismét a taktikai: minél több embernek el kell menni szavazni a legerősebbre, a legesélyesebbre. Ez az ellenzéki szavazatok maximalizálása. Tetszik, nem tetszik, a legesélyesebb az 1-es, az MSZP-PM lista. Nem jó, nem rossz: esélyes.”

Szegény MSZP-sek, ha ezt időben olvassák, már kora reggel elvégezhették volna a gyászmunkát, jól kisírhatták volna magukat, és akkor nem kellett volna olyan piros szemmel kiállniuk este a sajtó elé, mint szegény Ujhelyi Istvánnak.

Lengyel László ugyanis továbbra is tévedhetetlen. 

Ha vannak gyermekek is az olvasók között, az ő kedvükért mondom, hogy Lengyel László az a kötött mellényes ember, aki annak ellenére tud a rendszerváltás óta elismert – de legalábbis az írásaiért honoráriumot kapó – politológus-elemzőként létezni, hogy a jóslatai nemhogy nem szoktak bejönni, hanem egyszerűen soha nem jönnek be  és amelyik olyan típusú, hogy létezik ellentéte, akkor annak pedig mindig az ellentéte jön be. Lengyel – akinek a leghíresebb jóslata talán az volt, hogy Boross Péter miniszterelnök nem fogja kiírni az 1994-es választásokat, hanem katonai puccsot hajt végre – emiatt kapta Tamás Gáspár Miklóstól a “fordított Kasszandra” eposzi jelzőt. A még kisebb gyermekek kedvéért mondom, hogy TGM nem arra gondolt, hogy Ardnazssak: Kasszandra egy olyan jósnő volt, akit azzal átkoztak meg, hogy senki sem hitte el a jóslatait. 

Hírdetés

De ez régi, jól ismert sztori és Lengyelben nem is ez a legcsodálatosabb. Mégcsak nem is az, hogy ezt a szuperképességét harminc plusz év alatt sem veszítette el. Hanem az, hogy mind a mai napig ugyanazzal a rezzenéstelen határozottsággal mondja be a fordítva elsülő jövendöléseit.

Csak egy választásnyit visszaugorva:

A 2018- as, kétharmados Fidesz-győzelmet hozó választás előtt közvetlenül azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy „A választók egyértelműen el akarják zavarni Orbán Viktort, ennek érdekében a túlnyomó többség átszavazni is hajlandó az esélyesebb versenytárs jelöltjére!”

Ugyanebben az interjújában, már-már kísérteties pontossággal találva el a később történtek ellentétét, azt is lenyilatkozta, hogy “végül az utolsó pillanatban az Együtt megegyezett a kölcsönös visszalépésekről a baloldal többi pártjával, s ezzel elkerülte a teljes megsemmisülést”

Lengyelben az a csodálatos, hogy százszor lőtte ki a saját szemét, miközben a céltáblára célzott, de százegyedszerre pont ugyanolyan egzakt, később számonkérhető, már-már tényszerű módon szúrja magát tökön, mint az összes korábbi alkalommal. Ebben a pazar jósinterjúban ugyanis még azt is megkockáztatta, hogy “A megállapodások elmulasztása miatt az LMP, de megkockáztatom, más okból még a Demokratikus Koalíció is kieshet a parlamentből.”

Ezek után vasárnap tényleg csak el kellett volna olvasni a hajnalban megjelent Lengyel-elemzést, aztán lehetett volna elővenni a sarló-kalapácsot, a szöget meg a kötelet.

Megvan, miért omlott össze az MSZP: Lengyel László a választás napjának hajnalán megátkozta őket


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »