Lengvarský ígéri, heteken belül újraindítják a szűrővizsgálatokat

Lengvarský ígéri, heteken belül újraindítják a szűrővizsgálatokat

A következő hetekben újraindulhatnak a megelőző onkológiai szűrővizsgálatok, emellett rendszeres találkozókat tervezünk a daganatos betegeket segítő szervezetekkel – jelentette ki Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter az Onkológia Szlovákiban elnevezésű konferencián.

„Bízom benne, hogy a járvány lecsengése után a minisztérium teljes egészében újraindíthatja a betegeket segítő programokat” – jelentette ki Lengvarský a konferencián elhangzott észrevételek kapcsán. A méhnyakrák-szűrés júniusban folytatódhat, a vastagbél- és végbélrákszűrés ősszel. A miniszter foglalkozni akar azzal a problémával is, hogy Szlovákiában miért tart két évig a rák elleni új gyógyszerek regisztrálása, míg más országokban ezt négy hónap alatt elvégzik. „Ez megengedhetetlen, intenzíven fogok érdeklődni az után, hogyan lehet ezt orvosolni” – közölte a jelenlevőkkel Lengvarský.

Hírdetés

A prioritások közé sorolta a betegmenedzselést is. „Engem leginkább az irritál, amikor a páciens diagnózis nélkül kénytelen bolyongani egy kórházban. Amikor a páciensek azzal a tanáccsal jönnek ki a rendelőből, hogy keressenek maguknak szakorvost” – mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy legalább negyedévente találkozni szeretne a betegsegítő szervezetek képviselőivel.

2020-ban Európában körülbelül 40 százalékkal kevesebb megelőző szűrővizsgálatot végeztek el a járvány miatt, és minél előbb teljes mértékben újra kell indítani ezeket, figyelmeztettek a konferencián résztvevő betegsegítő szervezetek képviselői.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »