Lendvai üzent Tóbiásnak: „bocsánat Jóska, ez nem fog működni”

Lendvai üzent Tóbiásnak: „bocsánat Jóska, ez nem fog működni”

Csütörtökön az Alfahíren is beszámoltunk arról, illetve a véleményeztük is, hogy Tóbiás József, az MSZP volt elnöke, szocialista országgyűlési képviselő a családjával kiköltözött a Kanári-szigetekre, Tenerifére. Állítása szerint csak ideiglenesen, mert a fia légúti problémákkal küzd, de szerinte ingázással is meg tudja oldani a képviselői munkáját. „Amikor kell, jövök, minden olyan ülésen ott vagyok, ahol szükséges” – nyilatkozta a Blikknek, amely utánajárt, hogy az elmúlt hónapokban nem sok parlamenti munka köthető Tóbiáshoz.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke az ATV A nap híre című adásában a hírre úgy reagált:

„bocsánat, Jóska, ha majd hírét veszed ennek, nem fog működni”.

Hírdetés

A szocialista politikus hangsúlyozta: nem lehet úgy ellátni a képviselői feladatokat, hogy az ember csak 2-3 hetente jön csak haza.

Azt viszont Lendvai Ildikó megerősítette: Tóbiás gyermeke valóban beteg, de szerinte csak addig magánügy, hogy hova viszik, amíg nem merül fel a képviselői feladatok ellátásának kérdése. Lendvai Ildikó kérdésre azt mondta, egyébként nem tudott arról, hogy Tóbiás József a Kanári-szigetekre költözött, a hírekből értesült. Az adás végén a következőképpen üzent párttársának:

„Jóska, döntsd el mit választasz, vagy itthon leszel minden ülésen és havonta egy hétvégén odamész a Kanári-szigetekre, vagy köszönj le!”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »