Kibújt a szög a zsákból.
A Tisza Párt választási győzelme után érdemes a régi balos megmondóemberek reakcióit figyelni. Lendvai Ildikó a Népszavában lebuktatta magát. A tudomásunkra hozta, hogy mi a véleménye rólunk, gyarló emberekről, akik a patrióta oldalon állunk és a kormánypártokat támogattuk a választáson.
„A győzelem után a vesztes fél a kevésbé érdekes. Fontosabb, hogy mit tervez a győztesek új kormánya. Engem sem a Fidesz vezérkarának mozgásai érdekelnek elsősorban. Hanem az a több mint kétmillió. Akik egy földindulásszerű népmozgalom idején, a naponta rájuk zuhogó leleplező információk elől fülüket befogva is rájuk szavaztak. Szükség lesz rájuk egy normális világ berendezésében.”
Az egykori szoci elnök elmondta, hogy nem érdekli őt a vesztes párt mozgása, de ahogy fogalmazott „az a több mint kétmillió” érdekli. Ez a lenéző attitűd, ahogy a Fidesz–KDNP szavazóiról nyilatkozott, a régi időket idézi, amikor az embereket masszaként, arctalan tömegként kezelték.
Magas lóról gúnyolódott az egykori cenzor asszony, de az igényét már bejelentette, hogy szüksége van a kormánypárti szavazókra is.
Rossz hírem van, a patrióta tábor meg fog maradni és megújulva vissza fog térni. Nem adjuk a lelkünket!
Borítókép: Lendvai Ildikó (Fotó: Képernyőkép – YouTube)
Csépányi Balázs – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


