Lemondott történész: Schmidt Mária nem mondott igazat

Lemondott történész: Schmidt Mária nem mondott igazat

Horváth Miklós, a Dózsa-Pruck botrány miatt távozott szakember eddig nem nyilatkozott, de most írást tett közzé honlapján.

A Dózsa László-Pruck Pál-ügy legutóbbi fejleménye az volt, hogy az 1956-os emlékévért felelős közalapítványtól távozott Horváth Miklós hadtörténész. Ő volt az, aki a plakátkampány előtt Dózsa László színész-rendezőt azonosította be a fotón, nem jelezve, hogy egyéb források alapján Pruck Pál van a képen. Mivel Dózsa írásos nyilatkozattal megerősítette, hogy a 60 éves felvételen ő van, a beazonosítást lezárták. Horváth tehát elkövetett egy egyszerű hibát, ami nem kirívó ebben a szakmában – írja a 444.hu.

Múlt héten az Origó arról írt, hogy Horváth „az 1956-os emlékév történészszakmai vezetője” volt, és hogy „a felmondás hátterében az emlékév lejáratása érdekében, a még 2016 decemberében indított sajtótámadás áll”. Horváth a titoktartási szerződésre hivatkozva lényegében csak annyit közölt, hogy nem hagyták nyilatkozni az ügyben. Most viszont a hadtörténész feltöltött honlapjára egy nyilatkozatot, amiben részletesen beszámol a történtekről. Mint írja, „teljességgel félrevezető az a beállítás, hogy a távozásra vonatkozó döntés mögött bármiféle sajtótámadás állna”, és azt írja, „Schmidt Mária a nyilvánosság felé tett nyilatkozataival” szólította fel a véleménynyilvánításra.

Hírdetés

Horváth cáfolja azt is, hogy az 1956-os emlékév történészszakmai vezetője lett volna. „Én is a kuratórium üléséről kiadott jegyzőkönyvből értesültem arról, hogy az emlékév történészszakmai vezetője voltam. Schmidt Mária egyértelműen félrevezette a kuratórium tagjait, amikor minden valóságot nélkülözően a fenti szerepkörben tüntetett fel.”

Horváth szerint a szerződésében szereplő feladata nem értelmezhető vezetői tevékenységként. Szerinte Schmidt a kuratóriumot felhasználva utólag tesz kísérletet a Dózsa-Pruck ügyben viselt nem annyira szakmai, mint inkább erkölcsi felelőssége áthárítására.

Mint írja, a Schmidt vezetése alatt álló Terror Háza Múzeum elzárkózott a Pruck-fotó körüli kérdés megvitatásától, az üggyel kapcsolatban a közalapítvány részéről csak azok mondhattak véleményt, akik tartalmát tekintve és részben hasonló stílusban az első nyilatkozatokkal egyezően érveltek. Szerinte a közalapítványból eddig egyedül Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója vetett fel történészszakmai szempontokat, amikor a Magyar Időknek azt mondta: irreális elvárásnak tartja, hogy minden egyes fotónak egyesével utánajárjanak, akkor is, ha nem merül fel kétely a kutatóban. Horváth végül bocsánatot kér a Pruck családtól, bár, mint írja, ezt a korábban bocsánatkérést ígérő Schmidt Máriától várják.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »