Lemondott Pál István elnök (Közgyűlés az ozsdolai Láros Közbirtokosságnál)

Lemondott Pál István elnök (Közgyűlés az ozsdolai Láros Közbirtokosságnál)

A kézdivásárhelyi bíróságon ma tartják a román államot képviselő pénzügyminisztérium ozsdolai Láros Erdő- és Legelőtulajdonosok Egyesülete elleni perének tizenkilencedik tárgyalását. A mai tárgyalást megelőzően vasárnap az ozsdolai Zsögön Zoltán Művelődési Otthonban közgyűlést tartott a Láros Közbirtokosság. A személyeskedésektől és szócsatáktól sem mentes közgyűlés végén Pál István közbirtokossági elnök bejelentette: előrehaladott korára való tekintettel lemond eddig betöltött tisztségéről – utódja minden valószínűség szerint a négytagú vezetőtanácsból fog kikerülni –, de a pereskedést semmiféle ellenszolgáltatás nélkül továbbviszi, nem hagyja cserben faluközösségét és a közbirtokosságot.

A közgyűlésen Pál István elnök elmondta: a világjárvány miatt 2019 után nem tarthattak gyűlést, és három éve zajlik a közbir­tokosság elleni alapfokú per, amelynek nem lehet megjósolni a kimenetelét, de miután minden hazai jogi procedúrát végigvisznek és kimerítenek, az Emberi Jogok Európai Bírósága elé viszik az ozsdolaiak ügyét. Beszámolója szerint a letiltott területből megmaradt 144 hektár erdő és 170 hektár legelő. A felperes, a román állam a kitermelési tiltást eredetileg 2570 hektár erdőre terjesztette ki. A közbirtokosságnak a megmaradt területről tavaly 428 köbméter selejtfát termeltek ki 92 830 lej értékben. Folyószámlájukon 82 000, bankszámlájukon pedig 200 000 lejük van, amit arra tettek félre, hogy ügyvédet tudjanak fogadni, ha az ügyük az emberi jogi bíróságra kerül. Annyi pénzük van, hogy a következő két évben még fenn tudják tartani magukat – hangsúlyozta Pál István.

Hírdetés

Dimény György erdőmérnök, a Berecki Magánerdészet vezetője elmondta: az erdőkitermelést 2019-ben betiltották, bélyegezni csak beteg vagy kidőlt fákat lehet, a magánerdészet az őrzésre, csemeteültetésre és egyéb munkálatokra évi 300 000 lejt törleszt a közbirtokosságnak. Ez az összeg egy külön számlán szerepel, amelyet csak erre a célra lehet fordítani. 

Az ellenőrző bizottság beszámolóját Nagy Sarolta ismertette, aki azt is javasolta, hogy a közbirtokossági alkalmazottak – az elnök kivételével – kerüljenek át a Tekeres Kft.-hez. Lukács Attila, a Tekeres Kft. ügyvezetőjének pénzügyi beszámolójából az derült ki, hogy a cég jelenleg csak két alkalmazottal dolgozik, és a tavalyi évben költségeik a következőképpen alakultak: az erdészettől vásároltak 1604 köbméter lábon álló selejt fát összesen 247 480 lej értékben, aminek a kitermelési költsége 49 987 lej volt. A cég tavaly az általa értékesített fából 573 028 lejes bevételt valósított meg, az évet szerény jövedelemmel, 76 359 lejjel zárták. A kft. bankszámláján közel 90 000 lej van – hangzott el a beszámolóban. 

Pál István a perről és a levéltári kutatásokról is beszámolt a tagságnak, majd válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Az is elhangzott, hogy a Lárosnak a telekkönyvben 4709 hektár erdeje igazolt, amiből a megye területén 2879 hektárt kaptak vissza, a többi Vrancea megyében maradt. Arra kérte a jelenlevőket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a mai tárgyaláson.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »