Lemondott Miskolc fideszes alpolgármestere és frakcióvezetője

Lemondott Miskolc fideszes alpolgármestere és frakcióvezetője

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület – Fidesz–KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.

Hollósy András – aki a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjeként indult az áprilisi választásokon – a miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén úgy fogalmazott, hogy a választási megmérettetést és az alul maradást követően értékelnie kellett a kialakult helyzetet. Mint mondta, a választók világos felhatalmazást adtak, ami után mindenkinek le kell vonnia a konzekvenciát.

Megköszönte annak a több mint 16 ezer választópolgárnak a támogatását, aki rá szavazott, majd azt mondta: nem akar személyével gátja lenni annak, hogy Miskolc a következő időszakban ne fejlődhessen, ne kapjon anyagi forrásokat vagy éppen ne tudjon sikeres tárgyalásokat folytatni a hamarosan megalakuló új kormányzattal. Hozzátette, munkáját „emelt fővel, tisztességesen vette fel” alpolgármesterként, és azt ugyanígy köszöni meg.

Hírdetés

Hollósy András ismertetetése szerint Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület – Fidesz-KDNP) polgármesterrel úgy egyeztek meg, hogy a folyamatban lévő ügyeket még lezárják és augusztus 31-ig átadják a következő alpolgármesternek. Elmondta, szeptembertől nemcsak önkormányzati képviselőként szeretné folytatni a munkát, hanem részt kíván venni abban a folyamatban, „amely a patrióta közösség újjászervezését jelenti helyben is”.

Miskolc polgármesterének szerda késő esti Facebook-bejegyzéséből az is kiderült, hogy az alpolgármester mellett Bajusz Gábor, a Fidesz miskolci frakcióvezetője is benyújtotta lemondását a posztról. Tóth-Szántai József mindkét döntést elfogadta és tudomásul vette.

A miskolci közgyűlés ülésén Tóth-Szántai József azt is bejelentette, hogy Czinkné Sztán Anikó önkormányzati képviselő kilép a Fidesz frakciójából és független képviselőként fogja folytatni munkáját.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »