Lemondott a török miniszterelnök

Lemondott a török miniszterelnök

Miután a kormánypárt elveszítette abszolút többségét a török választáson, a kormányfő beadta lemondását.

Lemondott kedden Ahmet Davutoğlu miniszterelnök annak nyomán, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elvesztette abszolút többségét a vasárnap tartott parlamenti választáson. Davutoğlu – akinek döntését Recep Tayyip Erdoğan államfő elfogadta – hivatalban marad az új kormány megalakulásáig.

Hírdetés

A hírügynökségek szerint a kormányfő  lemondása a szokásos eljárási rendbe illeszkedő lépés.

Erdoğan várhatóan hivatalosan akkor kéri majd fel Davutoğlut az új kormány megalakítására, amikor a választási hatóságok közzéteszik a voksolás végeredményét. Ez a jövő hét előtt nem várható.

A vasárnap tartott parlamenti választáson a nem hivatalos eredmények szerint az AKP a szavazatok 40,9 százalékának megszerzésével az első helyen végzett ugyan, elvesztette több mint tizenkét éven át élvezett abszolút többségét. A HírTV is beszámolt róla: így nem tudják kezdeményezni azt a Recep Tayyip Erdoğan által is szorgalmazott alkotmánymódosítást, amivel elnöki rendszert vezettek volna be.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »