Lemondott a norvég védelmi miniszter, mert merészelt egy fiatal nővel megismerkedni

Lemondott a norvég védelmi miniszter, mert merészelt egy fiatal nővel megismerkedni

Lemondott Odd Roger Enoksen, norvég védelmi miniszter. A miniszter azért volt kénytelen benyújtani lemondását, mert kiderült: éveken át viszonya volt egy nála jóval fiatalabb nővel.

Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök megerősítette, hogy elfogadta a lemondását. „Ez volt a szükséges döntés” – közölte a sajtótájékoztatóján. „Rossz döntéseket hoztam (…) és maradéktalanul bocsánatot kérek, amiért a cselekedeteim megnehezítették mások életét” – mondta a 68 éves Enoksen az NTB norvég hírügynökségnek.

Enoksen 2005-ben, 50 évesen került kapcsolatba egy akkor 18 éves gimnazistával, akivel Oslóban ismerkedett meg, amikor a lány az osztályával a fővárosban járt parlamentet látogató iskolai kiránduláson – írta meg a VG norvég napilap. A politikus és a gimnazista később is kapcsolatban maradtak és szoros viszony alakult ki közöttük. Ahogy az a sajtó csámcsogásából kiderült, tizenkétszer találkoztak Enoksen irodájában 2006 vége és 2007 között, amikor a férfi az energiaügyi miniszter posztját töltötte be. A napjainkban harmincas éveiben járó nő állítása szerint egyes találkozókon „szexuális aktus” is történt. Azt is elmondta, hogy csodálta a politikust, „aki a hatalmát és a pozícióját” arra használta fel, hogy „mindent elérjen, amit akar”. Enoksen visznt máskéép emlékszik, szerinte csak azután alakult ki közöttük intim viszony, amikor 2007-ben távozott a kormányból. „Már nem voltam hatalmi pozícióban” – hangsúlyozta Enoksen.

Hírdetés

Jonas Gahr Store kormányfő az újságíróknak elmondta: Enoksen a tavaly októberi miniszteri kinevezése előtt nem tájékoztatta őt a viszonyról, de az információ birtokában „más következtetésre” jutott volna. A most 68 éves Enoksen pedig az NTB norvég hírügynökségnek nyilatkozva azt mondat: „Rossz döntéseket hoztam (…) és maradéktalanul bocsánatot kérek, amiért a cselekedeteim megnehezítették mások életét”.

Nyilvánvalóan valamiféle idióta, szélsőségekig kiterjesztett, totálisan igaztalan metoo sztorival állunk szemben, hiszen az érintett nő megismerkedésükkor nagykorú volt, és nem állt semmilyen függő viszonyban a magas beosztású férfival. Láthatjuk, a legfrissebb férfigyűlölő trendek szerint tilos lenne egy férfiaknak férfias vonzerejük birtokában (vezető beosztás, hatalom, kiemelkedő egzisztencia) magánéleti sikereket elérniük és fiatal nőkkel ismerkedniük.

Lemondás és szabadkozás helyett a miniszternek inkább arra kellett volna használnia társadalmi helyzetét és közismertségét, hogy tiltakozzon a férfiak magánéletének korlátozása, a zaklatás és a férfigyűlölet burjánzása ellen.

Forrás: Az MTI nyomán


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »