Lemondott a lengyel kormányfő

Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja fel a lemondását benyújtó Beata Szydlót a miniszterelnöki poszton – jelentette be Beata Mazurek, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője a lengyel kormánypárt csütörtök esti vezetőségi ülését követően.

Mazurek – többek között “a változó nemzetközi helyzettel összefüggő új kihívásokra” utalva – közölte: a PiS vezetői testülete, a politikai bizottság ülésén Szydlo benyújtotta lemondását, és ezt el is fogadták. A politikai bizottság Mateusz Morawieckit jelöli kormányfőnek – mondta el a szóvivő.

Hírdetés

Mazurek szerint a PiS döntött arról, hogy Szydlo a jövőben is “fontos, kiemelt posztot tölti be a lengyel kormányban”.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »