Lemondott a lakásügyi trükközéssel lebukott politikus

Az adófizetők által finanszírozott oslói lakása miatt kirobbant botrány miatt lemondott tisztségéről a norvég parlament elnöke csütörtök késő este.

Eva Kristin Hansen az NRK norvég műsorszolgáltatónak azt mondta: szerinte tarthatatlan, hogy a parlamentnek olyan elnöke legyen, aki ellen a rendőrség nyomoz. Hozzátette, felvette a kapcsolatot a konzervatív párt elnökével és frakcióvezetőjével, hogy közölje, lemond a törvényhozás elnöki tisztségéről.

A 48 éves Hansen azután került a figyelem középpontjába, hogy kiderült, feltételezhetően jogtalanul rendelkezett parlamenti lakással a norvég fővárosban, ugyanis évek óta van egy háza a férjével a város közelében.

A politikus azért kaphatott lakást a fővárosban, mert az északi sarkkörön túl fekvő Tromsoban, Oslótól mintegy 1100 kilométerre fekvő településen volt bejelentve. Hansen most azt állította, hogy félreértette a szabályokat. Hasonló okok miatt több norvég politikus ügyében indult nyomozás.

Hírdetés

Szeptemberben Kjell Ingolf Ropstad családügyi miniszter mondott le, miután kiderült, hogy még mindig a szüleihez volt bejelentve, de valójában Oslóban élt a családjával.

Csütörtökön az ügyészség bejelentette, hogy hat ingázó parlamenti képviselő ellen indult vizsgálat. A nyomozók esetleges csalást vagy más bűncselekményeket vizsgálnak.

Hansen feltételezi, hogy ő is egyike azoknak, akik ellen vizsgálat indult.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »