Lemondott Wendy McMahon, az amerikai CBS News hírigazgatója. Távozása az egyre feszültebb viszonnyal állhat összefüggésben a televízió és a Trump adminisztráció között. Az AFP hírügynökség szerint McMahon egy belső üzenetben azt írta munkatársainak, hogy az elmúlt hónapok nehezek voltak, mivel „kiderült, hogy a vállalattal nem értünk egyet a jövő irányát illetően.”
McMahon lemondása alig néhány héttel követte Bill Owens, a 60 Minutes című oknyomozó műsor veterán producerének távozását, aki szintén a szerkesztőség függetlenségét ért támadások miatt mondott le. A 60 Minutes műsor minden héten közel 10 millió nézőt vonz az Egyesült Államokban és világszerte, de Donald Trump egyik fő célpontjává vált a média elleni kampányában. 2024 októberének végén azzal vádolta meg a műsort, hogy manipulálta az interjút demokrata ellenfelével, Kamala Harris-szel.
A demokrata Anna Gomez az X közösségi oldalon aggasztónak nevezte McMahon távozását: „A független újságírókat elhallgattatják csak azért, mert a munkájuk veszélyezteti a tulajdonosaik ambícióit”.
A CBS News dolgozói körében is erős a bizonytalanság, egy névtelenséget kérő tudósító a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy „mintha tisztogatás zajlana.”
Donald Trump régóta konfliktusban áll a médiával, gyakran nevezi őket hazugságterjesztőknek és a nép ellenségeinek. Kiemelt célpontjai közé tartozik a CNN, a New York Times, a Washington Post, az MSNBC, a CBS News és az ABC News. Trump több pert is indított főként rágalmazás és szándékos félretájékoztatás miatt, amelyek szerinte rossz fényben tüntetik fel őt.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


