Lemondjon Dúró Dóra a mandátumáról? – Ön is befolyásolhatja a döntést

Lemondjon Dúró Dóra a mandátumáról? – Ön is befolyásolhatja a döntést

Hiába tette egyértelművé Dúró Dóra, hogy ha az elnökség nem engedélyezi a platformalapítást, kilép belőle, Gyöngyösi Márton frakcióvezető váratlanul kizáratta őt előbb a frakcióból, majd kezdeményezésére az országos elnökség felszólította, hogy mondjon le a mandátumáról is.

A pártvezetés pontosabban meg nem határozott arányú többsége (bár információink szerint voltak ellenszavazatok) a Szent Korona előtt tett esküre hivatkozik, azonban ez a pártvezetés jobbára a Jobbik lelkét elvevő, s a pártot a hanukázós útra rátérítő Vona Gábor embereiből áll, akik jobbikos képviselői esküjük ellenére számtalanszor kinyilatkoztatták, hogy a Vona által kitaposott utat kívánják követni, így kérdés, milyen erkölcsi alapon hivatkoznak ők bármiféle esküre. Még azt sem tudták egyértelműen megindokolni, hogy a koncepciósnak tűnő eljárásban pontosan miért büntetik Dúró Dórát.

Ugyanakkor az is tény, hogy az eskütétel megtörtént, aki pedig nem tesz eleget az elnökség kérésének, magára vonja az esküszegés vádját. Ha viszont vállalja ezt a hálátlan szerepet, az esetleges pártszakadás esetén áldozatával a nemzeti radikalizmus megmentője lehet, hiszen számtalan lehetőséghez tudja hozzásegíteni a nemzeti útra visszatérni akarókat.

Ön mit tenne Dúró Dóra helyében?

Hírdetés

A válaszlehetőségeket megtalálja hírportálunk jobb szélén. Ugyanitt tekinthetők meg korábbi szavazásaink eredményei is. Kíváncsiak vagyunk a véleményére, ossza meg velünk!

Frissítés: még nincs döntés

Végleges döntésem meghozatala előtt szeretnék személyesen is egyeztetni a napokban hazaérkező Pongrátz Andrással, (…) szintén szeretnék konzultálni a június 23-ai zászlóbontó gyűlés részvevőivel is – írja a képviselő.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fdurodora%2Fposts%2F1787329621302896&width=480&show_text=true&height=517&appId

Korábban írtuk: Úton a pártszakadás felé: kizárta Dúró Dórát a Jobbik-frakció, a mandátumáról is lemondatnák


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »