Lemondásra szólította fel Szijjártó Péter az ENSZ emberi jogi főbiztosát

Lemondásra szólította fel Szijjártó Péter az ENSZ emberi jogi főbiztosát

Azonnali lemondásra szólította fel Szijjártó Péter az ENSZ emberi jogi főbiztosát, Zeid Raad al-Husszeint, mert idegengyűlölettel és rasszizmussal vádolta meg Orbán Viktor kormányfőt hétfőn Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülésén elmondott beszédében.

“Ez elfogadhatatlan egy nemzetközi szervezet tisztségviselőjétől, méltatlan és felháborító a vád, a főbiztosnak le kell mondania – hangsúlyozta a magyar külgazdasági és külügyminiszter saját beszédében a 37. ülésen.

Az emberi jogi főbiztos beszédében egyebek közt így fogalmazott: “ismét divat az elnyomás, a biztonság visszaszorult, az alapvető szabadságjogok háttérbe szorulnak a világ minden táján. A szégyen is visszakozóban van. Európában idegenellenesek és fajgyűlölők egyre kevésbé leplezik és zavartatják magukat, mint például Orbán Viktor, aki a hónap elején azt mondta, +nem akarjuk, hogy színünk másokéval keveredjen+. Nem tudják, mi történik a kisebbségekkel olyan országokban, melyek vezetői etnikai, nemzeti, faji tisztaságra törekednek?” – tette fel a kérdést Zeid Raad al-Husszein.

Szijjártó Péter az MTI-nek telefonon nyilatkozva megjegyezte, hogy a főbiztos nem először vádaskodott Magyarország ellen, nem először próbálta a legsötétebb diktatúrák tulajdonságait Magyarországra aggatni, nem az első alkalom volt, hogy Magyarország demokratikusan megválasztott kormányát vádolta meg “méltatlan módon”.

Hírdetés

A miniszter felszólalásának lényegét hangsúlyozva elmondta, hogy Magyarország álláspontja egyértelmű és világos: a migráció nem alapvető emberi jog, meg fogjuk védeni határainkat, és minden meg fogunk tenni, hogy az ENSZ-ben a migrációról folyó vitában álláspontunkat a legvilágosabbá tegyük.

Az ENSZ február elején az egész világra kiterjedő migrációs egyezménytervezetet tett közzé, amely egyebek közt azt is tartalmazza, hogy az illegális határátlépés ne minősüljön bűncselekménynek.

MTI

Nyitókép: Zarojel.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »