Oatman egy nyugat-arizonai kisváros, amely egy 19. századi lány története miatt kapta nevét. A lányt Olive Oatmannek hívták, és mormon telepesek gyermeke volt. 1850-ben családja nagy részét lemészárolták az indiánok, Olive-ot azonban maguk közé fogadták, és a törzs tagjaira jellemző arctetoválást is kapott. Összesen öt évet töltött a törzzsel, majd visszatért a telepesek közé, ahol azonnal hírnévre tett szert, mint a mormon lány, aki túlélte a bennszülöttek fogságát.
Olive 1837-ben született Illinois államban, Royce és Mary Ann Oatmannek összesen hét gyermeke volt. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, azaz a mormonok egy James C. Brewster és Jackson Goodale által vezetett szakadár szektájába tartoztak. Brewster azt állította, Isten látomásban mutatta meg neki, hogyan juthatnak el „Bashan földjére” Kaliforniában, ahol biztonságban letelepedhetnek. Olive tizennégy éves volt, amikor családjával követték Brewstert nyugatra. A veszélyes utat igen kevesen élték csak túl. Új-Mexikóba érve a szekereken utazó csoport kétfelé oszlott. Royce Oatman állt az élére annak a csoportnak, amely egy délebbi útvonalon, Tucsonon keresztül akarta megközelíteni Kaliforniát.
Egy Maricopa Wells nevű település közelében pihenőt tartottak, itt kapták azt az információt, hogy a környék bennszülöttei igen barátságtalanok, és nem ajánlották a csoportnak, hogy tovább haladjanak. Nagy részük hallgatott a figyelmeztetésre, de az Oatman család ragaszkodott az eredeti tervhez, hogy később csatlakozhassanak a többiekhez. A döntés az életükbe került. Yumától keletre egy ismeretlen indiáncsoporttal találkoztak (vélhetően a Tolkepaya, azaz nyugati yavapai törzzsel), akik rövid időn belül mindenkivel végeztek, három gyermek kivételével. Olive bátyja, Lorenzo, visszament a hátramaradt csoporthoz, akiknek elmondta, hogy családja hat tagja holtan feküdt, két húga, Olive és a hétéves Mary Ann viszont nyom nélkül eltűntek. A rejtély a következő öt évig megoldatlan maradt.
A két lányt egy környékbeli yavapai faluba vitték, ahol rabszolgaként kezelték őket. Egy évvel később egy mohave törzsnek adták őket, lovakért cserébe. A mohavék Olive-val és húgával egyenlő felekként bántak, a törzs vezérének oltalma alatt álltak. Beilleszkedtek a mohavék életmódjába, hagyományos mohave ruhákba öltöztek és saját élelmüket termelték a földeken. A két lány emellett arcán és karjain rituális jelentőségű, kaktuszból nyert anyaggal készült kék színű tetoválásokat kapott. Az őket befogadó családdal nagyon közeli viszonyba kerültek, és mohave nevet és beceneveket is kaptak tőlük.
Nem teljesen tiszta minden aspektusa a két lány indiánok között töltött idejének. Olive életének ezen szakaszának többféle értelmezése is van, melyek gyakorta ellentmondanak egymásnak. Erre példa az a vélemény, hogy a lányokat akaratuk ellenére tartották maguknál a mohavék. 1854-ben egy héten keresztül kétszáz vasúti földmérő járta a környéket, és rendszeresen kereskedtek a faluban, a két lány viszont semmilyen kapcsolatot nem próbált teremteni velük. Talán úgy gondolták, a mohavék az egyetlen családjuk, mivel nem tudták, hogy bátyjuk életben maradt.
Mary Ann 1855-1856 körül sok mohavéval együtt egy szárazságot követő rossz termés következtében éhen halt. Olive is állítólag csak azért maradt életben, mert az anya, aki örökbe fogadta, titokban adott neki élelmet.
Körülbelül Olive tizenkilencedik születésnapján érkezett a faluba a hír, hogy Fort Yumában a hatóságok tudni akarják, van-e igazság a híresztelésekben, hogy egy fehér lány él közöttük. A falubéliek először rejtegetni próbálták, és nem válaszoltak a megkeresésre. Legalább egy alkalommal azt is hazudták, hogy Olive kinézete azért ennyire más, mert egy távoli törzsből származik. Ezután a hatóságok a falu elpusztításával fenyegetőztek, ha a mohavék nem szolgálnak magyarázattal. Rengeteg tárgyalás után az a döntés született, hogy Olive-nak távoznia kell, és Fort Yumában vissza kell térnie a fehérek közé.
Amikor megérkezett az erődhöz, Olive-ot be sem engedték, amíg nem öltött magára „helyénvalóbb” ruhát (mohave öltözéke nem volt sokkal több egy szoknyánál – végül egy katonatiszt feleségétől kapott kölcsön ruhát), és meg nem mosta festett arcát és haját. A tetoválás azonban az arcán maradt, kitörölhetetlen emlékként az indiánokkal töltött öt évről. Emiatt megérkezése után nem sokkal hírességgé vált a helyiek körében. Lorenzo bátyjával való első újbóli találkozását címlapon hozták le az újságok. Első beszámolói arról, mi történt a családját ért támadás után, ellentmondanak későbbi visszaemlékezéseinek.
Idővel tartott egy előadássorozatot, amely Royal Stratton „Az Oatman-lányok fogsága” című könyvének promócióját szolgálta. A könyvhöz az író többször meginterjúvolta Olive-ot. E beszédei lehetnek a forrása a vele kapcsolatos ellentmondásos híreszteléseknek. Olive ekkoriban azt mondta közönségének, hogy azért kapta arcára a tetoválást, hogy könnyen beazonosítható legyen, ha elszökne, azt sugallva, hogy akarata ellenére maradt a faluban. Később azonban nosztalgikusan emlékezett vissza, milyen jól tartotta őt a befogadó család. A zavar egyik oka lehet, hogy Olive a két külön törzset – foglyul ejtőit és megmentőit is – végig csak apacsoknak nevezte. A könyv eladásaiból Olive és Lorenzo is egyetemet tudtak végezni.
A kor több sajtóterméke is megosztotta Olive beszámolóinak egy-egy részletét, némelyik olyan botrányos történeteket is nyomtatásba adott, mint hogy Olive-nak volt egy „vadember” férje. Nem lehetett könnyű ennyi figyelem középpontjában lenni, miközben próbált hozzászokni új életéhez. Tetoválása mindenhol megbélyegezte kívülállóként – emiatt javarészt fátyollal takarta el arcát. Végül sikerült továbblépnie, és huszonnyolc évesen férjhez ment egy állattenyésztőhöz, John B. Fairchildhoz, akivel örökbe fogadtak egy kislányt. Fairchild, aki bankárként is szerencsét próbálva sok pénzt keresett, állítólag igyekezett Stratton könyvének minden elérhető példányát elégetni. A háromtagú család Texasban lakott egészen Olive 1903-as szívroham által okozott haláláig. A mohavékkal való egyetlen további kapcsolata 1864-ben volt, amikor egy New York városba látogató törzsi követtel találkozott. Talán arról is beszéltek, milyen jó volt az élet a faluban.
Sajnos Olive Oatman igencsak boldogtalan volt felnőtt élete nagy részében, melyben fejfájási rohamok és depresszió gyötörték. Tekintettel a rengeteg traumára, amit átélt, kétszer is elveszítve szeretett családját, ez nem számít meglepetésnek.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
