Lemázolták a magyar feliratokat Maroshévíz helységnévtábláin

Lemázolták a magyar feliratokat Maroshévíz helységnévtábláin

Ismeretlenek lemázolták Maroshévíz kétnyelvű helységnévtábláinak magyar feliratát – adja hírül a
Bodor Attila Béla, az RMDSZ maroshévízi szervezetének elnöke elmondta, hogy többéves huzavona után sikerült tavaly ősszel kihelyezni ezeket a táblákat, és máris megrongálták. Többen gyermekek vandálkodására gyanakodnak, az RMDSZ-es tanácsos szerint azonban biztos, hogy felnőtt személy a tettes, hiszen a város kijáratai közötti távolságot nem tudta volna autó nélkül olyan rövid idő alatt megtenni, mint amilyen gyorsan megjelent a festék a táblákon.

Hírdetés

A elnök tájékoztatása szerint az ügyben a helyi rendőrség már vizsgálódik, amelyet azonban megnehezít az, hogy egyik tábla közelében sem helyeztek ki térfigyelő kamerát, holott az igényt többször is megfogalmazták a helyi tanácsüléseken. Bodor Attila Béla hozzátette, hogy a következő lépésük az lesz, hogy kapcsolatba lépnek a Hargita Megyei Prefektusi Hivatallal is, akiktől határozott fellépést és segítséget várnak.

Erdely.ma


Forrás:magyarellenesseg.com
Tovább a cikkre »