Lemaradnak a négyes döntőről a Háromszéki Ágyúsok (Jégkorong)

Lemaradnak a négyes döntőről a Háromszéki Ágyúsok (Jégkorong)

Négy pontra lett volna szüksége a háromszéki csapatnak a négyes döntőbe jutáshoz, azonban Kertész Zoltán legénységének ezt nem sikerült kiviteleznie. A narancs-kék mezesek pénteken 6–3-ra győztek a Galaci CSM vendégeként, viszont szombaton 5–0-ra kikaptak a Duna-parti városban, így az ötödik helyen zártak. A székelyföldi együttes és a Bukaresti Steaua egyaránt 52 pontot szerzett az alapszakaszban, ellenben az egymás elleni eredmények a fővárosi alakulatnak kedveztek, amely március 22-én a címvédő Brassói Corona ellen játszhat elődöntőt a Sepsi Arénában.

Pénteken a háromszéki csapat óvatos játékkal kezdett, aztán a 12. percben a Galaci CSM ellenfele megingását kihasználva vezetést szerzett, ekkor Bănceanu Levente továbbított a hálóba (0–1). A székelyföldi együttes 31 másodperccel később egyenlített, Ilyés Tamás előkészítését követően László Hunor ütötte a korongot a ketrecbe (1–1). A narancs-kék mezesek a második harmad közepén előnybe kerültek, a 30. percben Róth Zoltán egyéni villanás után csúsztatott a kapuba (1–2). Sokáig nem örülhettek, ugyanis tapasztalt ellenlábasuk a 33. percben Vitalij Kiricsenko révén egyenlített (2–2), kisvártatva pedig Lukas Zukauskas iratkozott a gólszerzők közé (3–2). Kertész Zoltán legénysége szünet előtt létszámfölényben volt eredményes, a 39. percben Molnár Zsombor átadását Biró Ottó értékesítette (3–3). Az utolsó felvonásban az Ágyúsok beszorították a Duna-parti gárdát, ezáltal a 46. percben kétszer is betaláltak: előbb Róth Zoltán duplázott, majd Gecse Olivér eldöntötte a lényegi kérdéseket (3–5). A mérkőzés vége előtt kevéssel több, mint egy perccel Július Pénzeš alakulata a hálóőrt is levitte, azonban újabb találatot a vendégek jegyeztek, a 60. percben emberhátrányban Antal Előd passzolt az üres kapuba (3–6).

Hírdetés

Szombaton lendületes játékot hozott az első harmad, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, ellenben a kapusok állták a sarat. A játékrész közepén a háromszéki jégkorongozók létszámfölényben rohamozhattak, azonban a befejezéseknél nem voltak elég élesek. A kihagyott helyzetek nem sokkal később megbosszulták magukat, ugyanis a házigazdák előnybe kerültek, a 17. percben Vitalij Kiricsenko a bal alsóba ütötte a korongot (1–0). A narancs-kék mezesek rosszul kezdték a második harmadot, 18 másodperc elteltével Patrik Machala növelte a különbséget, aztán a 26. percben emberhátrányban kaptak újabb gólt, ekkor Benedek Roland volt eredményes (3–0). A folytatás sem a székelyföldi együttes szája íze szerint alakult, a 34. percben Béres Szilárd hárította Vitalij Kiricsenko kísérletét, a kipattanót pedig Lukas Zukauskas értékesítette (4–0). Ezt követően ismét az ellenfél örülhetett, egy ellentámadás végén Patrik Machala továbbított a hálóba (5–0). Az utolsó felvonásban a tapasztalt rivális a védekezésre összpontosított, eközben Kertész Zoltán alakulata próbált szépíteni, több lehetőséget kidolgozott, ám nem járt sikerrel, így az alapszakaszt 18 győzelemmel és 18 vereséggel az ötödik helyen zárta.

Eredmények, román bajnokság, alapszakasz: Galaci CSM–Háromszéki Ágyúsok 3–6 (gólszerzők: Bănceanu Levente 12., Vitalij Kiricsenko 33., Lukas Zukauskas 36., illetve László Hunor 13., Róth Zoltán 30., 46., Biró Ottó 39., Gecse Olivér 46., Antal Előd 60.), Galaci CSM–Háromszéki Ágyúsok 5–0 (gólszerzők: Vitalij Kiricsenko 17., Patrik Machala 21., 37., Benedek Roland 26., Lukas Zukauskas 34.).

Az alapszakasz végeredménye: 1. Brassói Corona 83 pont, 2. Gyergyói Hoki Klub 79 pont, 3. Csíkszeredai Sportklub 74 pont, 4. Bukaresti Steaua 52 pont, 5. Háromszéki Ágyúsok 52 pont, 6. Galaci CSM 38 pont, 7. Sportul Studențesc 0 pont.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »