Lelki wellness hétvégén születtek újjá a Kaposvári Egyházmegye Családakadémiáján részt vevők

Lelki wellness hétvégén születtek újjá a Kaposvári Egyházmegye Családakadémiáján részt vevők

A kétéves családtrénerképzés első nyári hetét július 13. és 19. között rendezte meg a Kaposvári Egyházmegye a kaposszentbenedeki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Házban. A Schönstatti Családakadémia (CSAK) történetében 27., az egyházmegyében pedig 4. alkalommal életre hívott képzésről az egyik részt vevő család beszámolóját adjuk közre.

Tavaly ősz óta ismertük az időpontot, ami akkor még távolinak tűnt. Ahogy közeledett az indulás órája, egyre izgatottabbak voltunk. Michael Ende Momójától megtanultuk, hogy az időnk értékes, és ne engedjük elrabolni a szürke Uraknak.

Évfolyamunk első közös „lelki wellness” hetét töltöttük lenyűgöző környezetben, Kaposszentbenedeken. Sejtettük, hogy gazdag hétnek nézünk elébe. A Szentlélek gondoskodott róla, hogy biztosan el tudjuk felejteni a mindennapokat, mivel a térerőt elvette, és kaptunk helyette „CSAK-erőt”.

A hetünkön a kétéves útra kapott tarisznyánkból mindig tudtunk imát vagy humort előkeresni. Kivételesen a vacsora előtti esti imáknál mindenkinek szabad volt egy „érzelmi bonbont” elszopogatnia – átgondolni, újraélni a nap során kapott örömöket, hálát adni értük, és erőt kérni, imában hordozni azokat, akiknek szüksége van imáinkra.

Hírdetés

Az Úrtól kapott igánkat megpróbáltuk együtt hordozni, és közben erősíteni egymást. Házaspárként gyümölcsöző volt, hogy a nyári kánikula ellenére is tudtuk gyermekeinket schönstatti módra „jegelni”, és kettesben beszélgetni. Ez a gyerekfoglalkoztatók egész heti áldozatos munkája nélkül aligha történhetett volna meg.

Jó volt megtapasztalni, hogy a családok egy nagy családdá kovácsolódtak! Itt már mindenki családi neve: CSAK27. Kérjük a Jóisten és a Szűzanya segítségét, hogy ezt az egységet építse tovább bennünk, hogy ki tudjuk bontakoztatni azt a sok jót, ami csírájában már megvan ebben a közösségben!

Érzelmi bankszámlánkat feltöltve, de a héten átélteket még vissza-visszaidézve, újraélve tértünk haza.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »