Lelki wellness – Diakónusfeleségek Mátraverebély-Szentkúton

Lelki wellness – Diakónusfeleségek Mátraverebély-Szentkúton

A Váci Egyházmegye idén negyedik alkalommal szervezte meg az egyházmegyében szolgáló állandó diakónusok feleségei számára a „lelki wellnesst” Mátraverebély-Szentkúton. A találkozó most is csevegéstől és nevetéstől volt hangos: idén 15 diakónusfeleség szakított időt arra, hogy kiszakadjon a hétköznapok forgatagából, és megpihenjen. Tálosiné Kiss Teodóra írását szerkesztve közöljük.

Találkozónk központi témáját ezúttal gyermekeink és családjaink adták. Az első este azt is összeszámoltuk, hány gyermek és unoka vár bennünket otthon. Magunk is meglepődtünk, amikor kiderült, hogy több mint százan vannak.

Első közös programunk egy bemutatkozókör volt, amelyben már gyermekeink is kiemelt figyelmet kaptak. Ezután kiscsoportokban folytattuk a beszélgetést, ahol olyan témákat érintettünk, amik meghatározzák a hétköznapjainkat. Érdekes volt látni, mennyire más kérdések foglalkoztatnak bennünket attól függően, hogy melyik korosztályhoz tartozunk, és milyen élethelyzetből érkeztünk. Ugyanakkor jó volt együtt gondolkodni, megosztani egymással tapasztalatainkat és érzéseinket.

Az este további része kötetlen beszélgetéssel telt. A megosztások, személyes tanúságtételek mindannyiunknak sokat jelentettek.

Másnap részt vehettünk a reggeli dicséreten és a szentmisén, majd az előző napi kérdésekkel folytattuk a beszélgetést. Kiscsoportokban egy-egy kérdést drámajáték segítségével is feldolgoztunk.

Hírdetés

A közös beszélgetések során többen is megfogalmaztuk, milyen megindító figyelemmel kísérni gyermekeink hitének fejlődését. Abban is egyetértettünk, hogy szülőként egyik legfontosabb feladatunk a gyermekeinkért és unokáinkért mondott imádság. Ez az a „munka”, amely soha nem ér véget, hanem egész életünkön át elkísér bennünket. Beszélgetéseinkből kitűnt, hogy fontos szerepe van a gyermekeink életében a közösségeknek, különösen a plébániai közösségeknek és az egyházi-egyházmegyei ifjúsági mozgalmaknak.

A zárókörben szinte mindenki megjegyezte, mennyire jó Szentkúton, a Szűzanya közelségében lenni.

Hálásan köszönjük egyházmegyénknek, hogy ismét lehetőséget biztosított a találkozásra, amely tovább erősítette a diakónusfeleségek közösségét, és segített megtapasztalni egymás iránti nyitottságunkat. Nagyon jó volt újra megtapasztalni, hogy bár férjeink hivatása olykor nehézséget jelent számunkra, van egy támogató közösség, ahol szinte két szóból megértjük egymást, és átérezzük egymás helyzetét. Ugyanakkor újra rácsodálkozhattunk arra is, hogy különleges élethelyzetünk mennyi szépséget rejt, amelyet családjainkban és közösségeinkben továbbadhatunk.

Örömmel tekintek vissza a közös együttlétünkre, ami után feltöltekezve tudunk visszatérni a hétköznapok forgatagába. Ezúton szeretném a többiek nevében is megköszönni püspök atyának, Laczkó Misi és Tóth András atyáknak, hogy biztosították a lehetőséget a találkozásra, valamint megszervezték és levezették a programokat.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »