Lelki egyensúlyteremtés a zene erejével

Lelki egyensúlyteremtés a zene erejével

Hogyan segíthet a zene a gyerekeknek feldolgozni az őket érő érzelmi kihívásokat? Erre ad választ az M2 Gyerekcsatorna népszerű zenés sorozatának legújabb évada. Az Okosdalok ötödik évada Lélektapasz címmel, március 31-től hétköznap esténként jelentkezik új epizódokkal, hogy a legkisebbek számára is elérhetővé tegye az érzelmi intelligencia és a mentális egészség alapjait. A részletekről az alkotók beszéltek az M1 Ma reggel című műsorában.

A betűvetést, szorzótáblát és nyelvtani szabályokat feldolgozó korábbi évadok után most a gyermeklélek kerül a középpontba az Okosdalok új évadában. Az új epizódok olyan mindennapi nehézségekkel foglalkoznak, mint például a szorongás, a kortársak bántalmazása, az online tér kihívásai vagy az önszeretet. A készítők célja, hogy a hét új dal segítségével könnyebben megértsék és kezeljék az érzelmi kihívásokat.

„Gyerekkoromban sok más osztálytársammal együtt egy dalocskával tanultam meg Arkhimédész törvényét, és most, háromgyerekes édesapaként is azt tapasztalom, hogy a zene segítségével sokkal könnyebben érthető meg a tananyag” – idézte fel Orbán Tamás, az Okosdalok ötletgazdája, írója és rendezője. „Az új évadban olyan témákat dolgoztunk fel, amelyeket az oktatás és a könnyűzene is ritkán érint: a saját pszichés egyensúlyunk megteremtésének fontosságát hangsúlyozzuk.”

A sorozat pszichológiai hátterét Szabó Éva, a Szegedi Tudományegyetem docense biztosította.

„Igazi problémákat választottunk, olyanokat, amelyeket az iskolapszichológusok rendszeresen tapasztalnak a praxisukban. A dalok által a gyerekek segítséget kaphatnak abban, hogyan birkózzanak meg a stresszel, a kortársak bántalmazó viselkedésével vagy érzelmeik szabályozásával”

Hírdetés

– fogalmazott a szakértő.

A játékos, friss és fülbemászó dalokat nemcsak otthoni hallgatásra ajánlják, hanem az iskolákban is kiválóan használhatók. A készítők különösen javasolják az osztályfőnöki órák kiegészítéseként, témaindítóként.

A sorozat eredetileg online formátumban indult, de az M2 Gyerekcsatorna fantáziát látott benne, így immár ötödik évadát vetíti. Az Artisjus-díjas dalszövegíró és televíziós kreatív producer, Orbán Tamás írta és rendezte a sorozatot, a zenéért pedig Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekarból ismert Csiszár Ferenc zenei producer és dalszerző felel.

A sorozat epizódjai már láthatók az M2 Gyerekcsatornán, a videók a premierjük után visszanézhetők a Médiaklikken, illetve az Okosdalok YouTube-csatornán.

MTVA/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »