Lelki adoptálásra hívnak a Győri Egyházmegyében

Lelki adoptálásra hívnak a Győri Egyházmegyében

Ebben az évben is szentmisét mutat be a gyermeket várókért és a gyermekre vágyókért Veres András megyéspüspök március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén 15.30-kor a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Ezzel a szentmisével zárul a jegyesfelkészítők egyházmegyei családbizottság által szervezett képzése is.

A szervezők az előző évhez hasonlóan idén is szeretnék a szertartáshoz kapcsolni a József Szövetség által terjesztett lelki adoptálást, céljuk ugyanis, hogy ez az imagyakorlat a Győri Egyházmegye plébániáin is hagyománnyá váljon.

Az egyházmegye rövid mozgóképes összeállítással is buzdítja a híveket a lelki adoptálásra. „A lelki adoptálás imádságos elköteleződés egy édesanyja méhében abortusz általi halállal fenyegetett gyermek védelme mellett. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódás egy – egyedül csak Isten által ismert gyermek – lelki szüleivé tesz minket.”

Az egyházmegye családbizottsága szeretné összefogni és segíteni azon közösségeket, akik részt vesznek ebben a fontos misszióban.

Hírdetés

A lelki adoptáláshoz egy ígérettétellel lehet csatlakozni, melynek ideális alkalma Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe vagy az azt követő vasárnap. A szentmise keretén belül egy rövid szertartásban tesznek ígéretet mindazok, akik vállalják, hogy kilenc hónapon keresztül napi egy tized rózsafüzért és egy rövid imádságot végeznek egy veszélyben lévő megfogant magzatért.

Az ünnepélyes ígérettételhez kapcsolódik plakát, szóróanyag, szertartásrend, valamint egyetemes könyörgések is, amelyek IDE kattintva letölthetők.

Forrás és videó: Győri Egyházmegye

Illusztráció: József Szövetség

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »