Leleplezték Thököly Imre lovasszobrát Késmárkon

Leleplezték Thököly Imre lovasszobrát Késmárkon

Leleplezték Thököly Imre fejedelem lovas szobrát szülővárosában, Késmárkon. Az ünnepélyen Magyar Levente miniszterhelyettes kiemelte, Thököly Imre személyes példája világít rá a magyarok és szlovákok múltjának oszthatatlanságára.

Thököly Imre hadvezér, fejedelem bronz lovasszobra a Késmárk városa és Magyarország kassai főkonzulátusa közötti együttműködés eredményeként került a késmárki vár előtti térre. A szobrot a főkonzulátus készíttette, a városa a talapzat elkészítését és a műalkotás környezetének rendbetételét vállalta.

Ján Ferenčák, Késmárk polgármestere felidézte a fejedelmet a városhoz fűző kapcsolatokat, valamit kifejezte abbéli hitét, hogy a ma leleplezett szobor nemcsak a Thököly család emlékének szentelt vár tárlatának teljesértékű része lesz, hanem a Szlovákia és Magyarország közötti, egyre fejlődő baráti kapcsolat jelképe is. Végezetül köszönetet mondott a szobor alkotójának, Győrfi Lajos szobrászművésznek, valamint Hetey Ágotának, Magyarország kassai főkonzuljának és a magyar kormánynak, illetve mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a kezdeményezés megvalósulhatott.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese hangsúlyozta, a szobor leleplezése a szlovák-magyar barátság építésének igazán fontos pillanata, amely „a legtisztábban fejezi ki a magyarok és szlovákok elválaszthatatlan összetartozását”. Mint mondta, nincs magyar történelem azon területek nélkül, melyek ma Szlovákiát alkotják, és a szlovákság történelme sem értelmezhető a magyarokétól elkülönülten. Az az állam, amely közel ezer éven keresztül közös otthonunk volt, nemcsak a magyaroké volt, hanem a szlovákoké is és minden nemzetiségé, amely itt élt és hazájának tartotta a Magyar Királyságot.

Hírdetés

Hozzáfűzte, a magyar és a szlovák nép vállvetve küzdötte végig majd az egész történelmét a közös ellenségek ellen, ezt a vidéket évszázadokon keresztül dúlták tatárok, törökök, osztrákok, de mindegyikük bicskája beletört az itt élők szabadságszeretetébe.

„Lehet, hogy utóbb, mint előbb, de a bennünket leigázni törekvő világbirodalmak egytől egyig megsemmisültek, mi pedig itt vagyunk önálló, erősödő és büszke nemzetekként. Éppen az ebből a tapasztalatból eredő magabiztosság teszi lehetővé, hogy ma együtt emlékezzünk arra, aki az elnyomás elleni közös harcban vezetett minket” – mondta Magyar Levente.

Kiemelte, a 17-ik század vége felé is a békés, szabad élet vágya egyesítette a magyarokat és a szlovákokat a kuruc eszmében, Thököly vezérlete alatt. „Egy olyan embernek állíthatunk emléket, akinek személyes példája világít rá múltunk oszthatatlanságára és nyújt egyben reményt, hogy lélekben is mihamarabb visszatalálunk egymáshoz, felismerve, hogy a másik tiszteletére épülő sorsközösségünk sokkal nagyobb erő, mint bármi, ami elválaszthat egymástól” – fogalmazott a miniszterhelyettes.

A szobor leleplezését követően az érdeklődők megtekinthették a késmárki vár kiállítótermében berendezett Thököly-kiállítást. A szoboravató ünnepség lezárásaként pedig megkoszorúzák Thököly Imre sírját a helyi evangélikus templomban.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »