Leleplezték az Építőipari Nívódíj tábláját a Monostori hídnál

Leleplezték az Építőipari Nívódíj tábláját a Monostori hídnál

Az építmény az Építőipari Nívódíj 2021-es nyertesei között foglalt helyet.

Az elismerést jelző táblát a híd magyarországi oldalán, az Új Komáromi Duna-híd Látogatóközpontnál helyezték el Katona András, a bírálóbizottság referense, Molnár Attila (Fidesz) dél-komáromi polgármester és

Sal László, az A-Híd Zrt. vezérigazgatója részvétele mellett. A díjat az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma ítélte meg a 2020 őszén átadott hídnak. Az indoklásban többek között az áll, hogy a mélyépítő szakma véleménye szerint „a magyarországi hídépítés aranykorát“ éljük.

Hírdetés

„Az egyedi megoldások, az esztétikai újítások természetesen a statikusokat is új kihívások elé állítják. Ebben a sorban egy jelentős mérföldkő a Monostori híd. A befelé dőlő pilon, mely külpontosan támaszkodik a pillérre, a Magyarországon még korábban nem alkalmazott technológiával épült „műsziget”, melyről az alapozás készült, és különleges volt ennek száraz és vízi úti kiszolgálása. Összességében ismét egy különleges híddal gazdagodott a magyar (és szlovák) hídállomány, mely mind tervezési, mind példamutató – országokon átívelő – kivitelezési megoldásaival, kiváló partneri együttműködéssel valósult meg“

zárul az indoklás.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »