Leleplezték a brit „neonáci” tengerészt a Királyi Haditengerészetnél

Leleplezték a brit „neonáci” tengerészt a Királyi Haditengerészetnél

„A brit Királyi Haditengerészet katonája szélsőjobboldali szervezet tagja volt, ennek ellenére előléptették, sőt ezután egy még radikálisabb neonáci szervezethez csatlakozott” – sérelmezi a zsidó-liberális fősodratú média.

Kenneth McCourtot még 2019-ben „leplezte le” az Observer, hogy egy nemzetiszocialista fehér fajvédő csoport tagja, melynek egy „betiltott terrorszervezettel”, az amúgy teljesen ártalmatlan politikai csoport National Actionnel is volt kapcsolata. A brit Védelmi Minisztérium vizsgálatot indított McCourttal kapcsolatban, de továbbra is a haditengerészetnél maradhatott, és nem fenyítették meg, írja a The Guardian.

Hírdetés

A férfit később sem szerelték le, sőt tavaly novemberben automatikusan előléptették, miután már csatlakozott a Patrióta Alternatíva elnevezésű csoporthoz, mely jelenleg az Egyesült Királyság legaktívabb nemzetiszocialista szervezete, s McCourt eközben az ország legfejlettebb védelmi technológiájával dolgozott, ami nagyon felháborította a zsidó-liberális sajtó képviselőit.

Most azonban haditengerészeti források szerint „nagyon valószínű”, hogy leszerelik McCourtot és a brit haderő azt ígéri, hogy máskor korábban lépnek, valamint ezentúl hatékonyan szűrik ki a „szélsőségeket” a seregben.

„Akik szélsőséges tevékenységekben vesznek részt, teljes körű vizsgálatra számíthatnak, és megtesszük a megfelelő intézkedéseket” – nyilatkozta a Királyi Haditengerészet szóvivője.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »