Leleplezte a C terv a fővárosi balliberálisokat

Leleplezte a C terv a fővárosi balliberálisokat

Ingatlanpanamával vádoltak, miközben ők szavazták meg a római-parti gátat.

Teljes a hallgatás az MSZP, a DK és a Liberálisok részéről azóta, hogy a római-parti mobil gáttal kapcsolatos vitában lelepleződött: 2009-ben elsősorban képviselőik támogatták a part menti nyomvonalra vonatkozó úgynevezett C változatot, többek között ingatlanfejlesztésre hivatkozva. Mind a szocialista Horváth Csaba, mind a DK-s Gy. Németh Erzsébet minden fórumon kínosan kerüli a témát.

Demszky Gábor főpolgármestersége idején szocialista előterjesztés alapján fogadták el a római-parti gát part menti nyomvonalát, amelyet a MSZP-s és SZDSZ-es képviselők egyöntetűen támogattak – derül ki a Magyar Idők birtokába került dokumentumokból. A fővárosi testület 700/2009-es számú határozatában, 2009. május 14-én, a 2010-es önkormányzati választások előtt másfél évvel döntött úgy, hogy a római-parti árvízvédelmi mű fejlesztésének helyszíneként a part menti nyomvonalat határozza meg, így a védmű tervezését ennek megfelelő műszaki tartalommal javasolták megvalósítani.

Az iratokból az is kiderült, hogy a baloldal mostani állításával szemben épp az MSZP által jegyzett előterjesztésben szereplő, úgynevezett C változatban hivatkoztak arra: „A hullámtéri ingatlanok területe árvízmentessé és fejleszthető területté válik. A parti ingatlanok használati és forgalmi értéke növekszik”. Az előterjesztést 36 szocialista és szabad demokrata igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül szavazták meg. Igennel voksolt Horváth Csaba, Gy. Németh Erzsébet, Demszky Gábor és Szabadai Viktor is, úgy, hogy az akkor ellenzékben lévő Fidesz- és KDNP-képviselők aznap bent sem voltak a közgyűlésben.

Hírdetés

A Demszky-érában még Gy. Németh Erzsébet sem kifogásolta a part menti nyomvonalat  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az üggyel kapcsolatos nyilatkozatokat napok óta kerülő Horváth Csaba múlt pénteki sajtótájékoztatóján a város történetének legnagyobb ingatlanpanamájaként beszélt a római-parti gát ügyéről, azt állítva, hogy 2010 előtt senki sem támogatta a part menti gátat. A képviselő egy 2005-ös fővárosi hatástanulmányra hivatkozott, amely szerint a Nánási út–Királyok útja nyomvonalon kell a védművet megépíteni. A szocialista politikus azt is állította: a III. kerület vezetése már akkor ragaszkodott a part menti gáthoz, és minden felelősséget Tarlós István főpolgármesterre, a kerület korábbi első emberére hárított.

Ráadásul Horváth Csaba a 2009-es határozat jegyzőkönyvének egy héttel ezelőtti nyilvánosságra hozatala után, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén is ingatlanpanamával vádolta meg a kerület és a főváros vezetését. Tarlós István a vitában újfent emlékeztetett: az egykori MSZP–SZDSZ-koalíció 2009-es döntése – amelyet többek között Horváth Csaba és Gy. Németh Erzsébet is megszavazott – azt rögzítette: a parti gát egyik előnye, hogy megvédi a hullámteret, ahol megnyílik az út a fejlesztések előtt. – Nem tudom, milyen fideszes haverokról beszélnek most a parton – fogalmazott a főpolgármester.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »